Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: 2 óra 14 perc

Erősödik a kánikula – néhány fokos enyhülés csak a hét végén érkezhet

2021 jún 21 - 19:23
A következő napokban tovább erősödik a kánikula. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetünk. A melegebb idő különösen a kisgyermekekre és az idősekre jelent veszélyt.

15 éve jött létre a Budapest Bank békéscsabai szolgáltató központja

2021 jún 21 - 18:42
A Budapest Bank 2006-ban telepítette háttérműveleti egységét Békéscsabára, mára pedig a térség egyik legnagyobb munkaadója lett. 15 éve van jelen a megyeszékhely életében, azonban az önkormányzat, valamint a pénzintézet vezetése is hosszútávban gondolkodik, ennek megfelelően a cég a tervek szerint a jövőben tovább bővíti majd a központ szolgáltatásait.

Gyulai biliárd-torna Kurta László emlékére

2021 jún 21 - 18:22
Biliárd-emléktornát rendeztek Kurta Lászlóra, a hazai biliárd meghatározó alakjára emlékezve június 19-én Gyulán. 

Kalandok elé néz a békési „hajóflotta”

2021 jún 21 - 17:42
Bemutattak három hajót, amely programlehetőséget biztosít a kikapcsolódni vágyóknak Békésen. A vízen közlekedő járművek kezelése jártasságot ugyan igényel, de jogosítvány nélkül bárki vezetheti.

Jakab: „A békési melós 140 ezerrel kap kevesebbet, mint a fővárosi kollégája”

2021 jún 21 - 17:02
Egy Békés megyei munkája is ér annyit, mint bárki másé Európában címmel tartott sajtótájékoztatót hétfő délután, a békéscsabai Petőfi ligetben Jakab Péter, az előválasztás miniszterelnök-jelöltje, és Stummer János országgyűlési képviselő, aki az ellenzéki előválasztáson Békés megye 1. számú választókerületében indul.

Dr. Scholtz Kornél-díjjal tüntették ki dr. Kovács Józsefet

2021 jún 21 - 16:20
Az országgyűlési képviselő a Magyar Kórházszövetség kongresszusán vehetett át elismerést.

Van, amiben Békéscsaba a rekordtartó az országban

2021 jún 21 - 15:33
Az elmúlt tíz évben a békési megyeszékhelyen mérték a parlagfű pollenjének legmagasabb napi koncentrációját.

Mezőmegyer történetének egyik legnagyobb futballsikerét aratták - galériával

2021 jún 21 - 14:52
A Mezőmegyeri SE vasárnap este hazai pályán 4–1-re győzött az Elek USE ellen a Megye II/B osztály zárónapján, amellyel bebiztosította a bajnoki címet és a feljutást. Az együttes a 2007-es újra alakulása óta másodjára nyert aranyérmet.

Szanazugban találták meg a szegedi kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét

2021 jún 21 - 13:31
A rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki a megalapozott gyanú szerint megölte két ismerősét szombaton éjszaka Szegeden. A férfi önkezével vetett véget életének, holttestét és az elkövetés eszközét a Békés megyei Szanazugban találták meg.

Szent Iván napján tüzeskedtek a békéscsabai főtéren – galériával

2021 jún 21 - 12:55
Hatodik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Szent Iván Napi Vigalmat. Az érdeklődők a népi kultúra napjainkban is élő elemeivel találkozhattak vasárnap este.

Elektromos kerékpárost ütött el egy autó a Corvin utcában

2021 jún 21 - 11:36
Békéscsabán balesetnél helyszíneltek és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek tegnap a rendőrök – olvastuk a police.hu-n.

Ön is részt vehet a hazai elektromos autózás jövőjének alakításában!

2021 jún 21 - 11:27
Mától két hétig tölthetik ki az aktív villanyautósok vagy a potenciális jövőbeli tulajdonosok az MVM Mobiliti Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. online kérdőívét, mely a hazai elektromos autózás jelenét és jövőjét kutatja – áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében.

"Emelkedjünk fel!" – 3 évente cserélődik a hajléktalan szállók lakóközössége

2021 jún 21 - 10:23
Mindennapjaink egyik meghatározó jelensége a hajléktalanság. Közvetve vagy közvetlenül is találkozunk olyan személyekkel, akiknek nincs otthonuk. A Békési Városi Szociális Szolgáltató Központ vezetője kiemelte, hogy a hajléktalan szállók állománya 3 évente 75 és 85 százalékban lecserélődik, az egykor hajléknélküliek pedig több esetben állást is találnak.

Május végéig 12 500 köbméter szeméttől tisztították meg az erdőket

2021 jún 21 - 09:55
A Tisztítsuk meg az országot akció keretében, május végéig 12 500 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze az erdőkben az erdőgazdaságok - mondta az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, Szentpéteri Sándor az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

5 millió 411 ezer a beoltott, 202 az új fertőzött, elhunyt 9 beteg

2021 jún 21 - 09:04
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 411 431 fő, közülük 4 491 113 fő már a második oltását is megkapta. A hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az agy sokkal inkább képes regenerálódni, mint azt korábban gondolták

2021 jún 21 - 08:30
A most felfedezett új gliasejtek hatással lehetnek arra, ahogy az agy – akár felnőttkorban is – alkalmazkodik és regenerálja magát. Új gyógymódok kifejlesztését is megalapozhatja a felfedezés.

Ikergidák születtek a Körösvölgyi Állatparkban

2021 jún 21 - 07:19
2021 az ikerellések éve a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjában. A korábban született muflon ikerbárányok után most iker őzgidák is világra jöttek a parkban.

Folytatódik a virágosítás Békéscsabán

2021 jún 21 - 06:21
Békéscsabán nagy hangsúlyt fektetnek a város közterületeinek szépítésére, virágosítására. Ebben az évben az eddiginél is több virág, illetve számos új virágágyás színesíti a város tereit, utcáit. Ahol új virágágyás kialakítása nem megoldható ott színpompás növényekkel beültetett virágládákat, hengereket helyeztek ki.

Hőhullám fenyegeti házi kedvenceinket a kánikulában

2021 jún 20 - 18:26
Odafigyeléssel elkerülhető lehet az állatok szenvedtetése és pozitív élményekkel élhető át a nyári forróság.

Hőség - A jövő héten 40 fok közeli meleg is lehet

2021 jún 20 - 17:06
A következő napokban tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek. A hétvégére mérséklődik néhány fokkal a meleg. Ezzel együtt egész héten sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Oldalak

Hírek

Cím
Bélmegyer konyha heti menü

2021...

Hirdetmény

Az ingatlanügyi hatóság a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a...

Kormányablak Busz

...

MVM - Áramszünet

...

Óvodai beiratás a 2021-2022 tanévre

Tájékoztatás

...

Pályázat TOP-2.1.3-16-BS1-2019-00038

http://bekestop.hu/...

Bélmegyeri Általános Iskola udvarán található fák állapota

Tisztelt Lakosság!

 

A következő tájékoztatót tesszük...

Turisztikai tárgyú kormányrendeletek bejelentése
Közösségszervezés

...

Falugazdász Iroda Zárva tart

...

Oldalak