2019. november 30. Adventi készülődés: szombati beszámoló.

Szép és sűrű programon vehettek részt az érdeklődők. A Bélmegyeren szerveződő önkéntesek tevékenységétől kedvet kapva Szodorai Timi kezdeményezte és vezette a Hógömbkészítést, melynek a könyvtár adott otthont. Gyerekek és felnőttek varázsolták magukat a csodák világába és alkottak együtt türelemmel, szertettel, kitartással, egymás segítésével. Az üvegekbe zárt téli világ mintha az igazi tél előfutára lett volna, hiszen mire a Betlehemi jelenet szereplőivel megtelt az Önkormányzat dolgozói által felállított jászol, igazi fagyos szél fújta át a lelkes segítő csapatot. A kétezer évvel ezelőtti, mindenki által ismert történet megjelenítése a katolikus templomunk előtt látható. Közben a jó meleg Művelődési házban - ahol az átfázott csapatot a Művelődési ház dolgozói forró teával várták -  a Kincses Zoltán által Wass Albert művei nyomán készült Tündér a Funtinelről című előadás bemutatóját készítették elő. Ebben Gulyás Erika nagyszerű előadását láthattuk. Erdély csodálatos tájainak fotóművészi bemutatása és a gyönyörű zenei aláfestés szép keretet adott a történetnek. Zsombok Réka énekes előadása az adventi ünnepi készülődés meghittségét hozta a közönség elé. Köszönjük a szervezés összefogását Kunné Julikának, az ő közvetlen segítőinek. A támogatást és részvételt az összes érdeklődőnek, segítőnek. Köszönjük Polgármesterünknek, hogy segítette a műsor megvalósulását.

2019, november 30 - 18:30

Hírek

Cím
Bélmegyer konyha heti menü

2021...

III. fokú hőségriasztás

Tájékoztatom, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti...

Hulladékszállítás közérdekű közlemény

Tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy 2021. július 26. napjától (hétfő), a közszolgáltató ...

Ünnepi hulladékszállítási rend Bélmegyeren

A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy...

Jegyzőkönyvek
III. fokú hőségriasztás

Tájékoztatom, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti...

Köztisztviselők napja
TÁJÉKOZTATÁS
 
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a...
Kormányablak Busz

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. Július hó. 20-ai. napján  a Kormányablak Busz 12 óra...

Rendkívüli közlemény

Hulladékszállítás

Tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy a DAREH BÁZIS...

Hirdetmény

Az ingatlanügyi hatóság a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a...

Oldalak