Kovács Péter emlékére: Negyven év az erdőben

Fácánok rebbennek fel az útszélről. Beljebb egy kis erdei tisztáson őzike néz riadtan a kocsi felé. 
- Álljunk csak meg egy percre, ezt az őzet még nem láttam errefelé. 
-  Hát nem minden őz egyforma? 
Kajánul susog az erdő, mintha az is mosolyogna a naiv kérdésen. 
-  Ahány annyiféle, szinte mindet ismerem, ebben a kerületben, ha valahonnan idetéved egy, azt is azonnal észreveszem, hogy Idegen. Ez például puskára érett selejt, látja az agancsát? Az árulja el, hogy ebből nem lesz szép példány. Az élet, meg az erdő törvénye szigorú, itt nem maradhat meg olyan, ami satnya. 
Vízügyiek egyenruhájában baktató férfit érünk utól. 
- De jó, hogy találkozunk, éppen rád gondoltam, lenne egy kis szakmába vágó feladat. 
- Mondd Péter bátyám, miről lenne szó? 
-  Van egy vízzel borított tábla, kértem egy markológépet a tsz-ből, leeresztő csatornát kellene húzni.
-  Merre gondolnád? 
Magyarázat következik, amiből nem sokat értek, ami nem is csoda, hiszen most járok először ezen a környéken. A vízügyes férfi érti, melyik tábláról van szó. Vállalja, hogy elvezeti a tetthelyre a markológépet.
 Közben megérkezünk az erdészházba.
-  Ez az én otthonom - mutat körbe Kovács Péter, a bélmegyeri erdő fáspusztai kerületének erdésze - A feleségem a közeli intézetben dolgozik, egyedül vagyok itthon. 
-  Van ideje egy kis beszélgetésre?
-  Mindenre lehet időt szakítani. 
Ha bekötött szemmel vezettek volna ebbe a házba, a berendezésről akkor is kitalálnám, ki a gazdája. Az előszobában körös-körül a falakon trófeák, vaddisznó-agyar, őzagancs, dámlapát, kitömött madarak, a föhelyen egy óriási rétisas, üvegszeme rámered a belépőre. 
- Ez a legnagyobb hazai ragadozó madár — magyarázza látva az érdeklődésemet. A szobában rókabőrök. meg egy vadmacskaprém. 
-  Hatalmas állat lehetett. 
-  Bizony szép jószág volt, majdnem 8 kilós. Puszta kézzel fojtottam meg — mondja nem kis vadászbüszkeséggel. 
Akármiről is beszélgetünk az erdőhöz és puskához kanyarodunk vissza. 
-  Erdőben születtem, erdő a mindenem, a puska az istenem. Mindkettőt nagyon szeretem. Igaz, össze is nőttem velük 40 év alatt. 
Itt félbeszakad a beszélgetés, bekopogtat a vízügyes. 
-  Komám, baj van! Az istenért sem tud bejutni a gép a sáros, mélyen felázott talajon. Nem erre való ez a nehéz markoló.
-  A fene ette meg — szaladt ki a száján —, nézhetek más. könnyebb gép után. 
A kis közjáték után tovább beszélgetünk. 
-  A 40 év egy életút. Hogy és hol kezdődött a „szerelem"? 
-  Nyírmártonfalván születtem — amint már az előbb említettem —, egy 24 ezer hektáros erdőben. Ott jártam tanyasi iskolába. Nagyon imponált az erdész, amint ott bandukolt a szűk, kanyargós erdei ösvényen. szép egyenruhában, puskával a vállán. Irigyeltem, hogy övé az egész erdő, azt csinál benne — akkor még én úgy gondoltam — amit akar. Az iskola után, '37-ben a debreceni gúti erdőgazdasághoz kerültem gyakornoknak. Akkor nem volt egyszerű bekerülni egy ilyen gazdaságba. Szépen ment minden, rettenetesen boldog voltam, de aztán jött a háború. Mindössze egy évig voltam az ásotthalmi alerdésziskolában. Aztán jött a behívó. Majdnem tíz év múlva, 1948-ban kerültem haza. Ismét beültem az iskolapadba már nem fiatal fejjel. Dehogy szűnt meg a vágyam az erdő után! Kint a harctéren is sok erdőben megfordultam. Bizony akkor már az erdő élete is sokkal zajosabb volt, mint békeidőben. Úgy kódorogtam a hatalmas fák között, mint aki otthon jár. Néztem a vadakat egy-egy fegyvernyugvásos csendben. Riadtak voltak, minden neszre menekültek; akár az emberek. Amikor elvégeztem az iskolát — kitűnőre sikerült — Nagymágocsra, majd Mindszentre neveztek ki. 1953. június 1-én, éppen 25 évvel ezelőtt kerültem ide a bélmegyeri erdőbe. Jóval kisebb, mindössze 1700 hektár területű erdő a birodalmam. Azóta itt élek. 
-  Magányos munkahely ez. Nem unalmas? 
-  Dehogy magányos, mindig van itt munka, meg emberek is. Tíz dolgozónk van. Két évem van a nyugdíjig, egészségben szeretném elérni. Az erdő nem jelenti az elszigetelődést, tanácstag, önkéntes rendőr vagyok, meg vezetőségi tagja a vadásztársaságnak. Ha már kihozta a szó, megmutatom a kitüntetéseket is. 
Érezhetően büszke a közbiztonsági érem bronz és ezüst fokozatára, az üzem meg a gazdaság kiváló dolgozója kitüntető jelvényekre. 
-  Ha nyugdijas lesz? 
-  A fiam már elvégezte az erdészeti szakközépiskolát, most ő gyakornokoskodik a vésztői erdészetben. Szeretném, ha ő venné át tőlem a fáspusztai kerületet. Így maradhatnék én is továbbra az én szeretett „birodalmamban". 

Békés Megyei Népújság, 1978

Geocaching túra Kovács Péter kerületvezető erdész emlékére

2020, augusztus 28 - 14:15