Szép és sűrű programon vehettek részt az érdeklődők. A Bélmegyeren szerveződő önkéntesek tevékenységétől kedvet kapva Szodorai Timi kezdeményezte és vezette a Hógömbkészítést, melynek a könyvtár adott otthont. Gyerekek és felnőttek varázsolták magukat a csodák világába és alkottak együtt türelemmel, szertettel, kitartással, egymás segítésével. Az üvegekbe zárt téli világ mintha az igazi tél előfutára lett volna, hiszen mire a Betlehemi jelenet szereplőivel megtelt az Önkormányzat dolgozói által felállított jászol, igazi fagyos szél fújta át a lelkes segítő csapatot. A kétezer évvel ezelőtti, mindenki által ismert történet megjelenítése a katolikus templomunk előtt látható. Közben a jó meleg Művelődési házban - ahol az átfázott csapatot a Művelődési ház dolgozói forró teával várták - a Kincses Zoltán által Wass Albert művei nyomán készült Tündér a Funtinelről című előadás bemutatóját készítették elő. Ebben Gulyás Erika nagyszerű előadását láthattuk. Erdély csodálatos tájainak fotóművészi bemutatása és a gyönyörű zenei aláfestés szép keretet adott a történetnek. Zsombok Réka énekes előadása az adventi ünnepi készülődés meghittségét hozta a közönség elé. Köszönjük a szervezés összefogását Kunné Julikának, az ő közvetlen segítőinek. A támogatást és részvételt az összes érdeklődőnek, segítőnek. Köszönjük Polgármesterünknek, hogy segítette a műsor megvalósulását.
2019. november 30. Adventi készülődés: szombati beszámoló.
Hírek
Cím | |
---|---|
A Bélmegyeri Önkormányzati Konyha energetikai fejlesztése |
Bélmegyer Község Önkormányzata 2018 decemberében a TOP-3.2.1-16 Önkormányzati épületek… |
Gyermeknapi mókázás a Bélmegyeri Óvodában |
A ballagási készületek sűrű forgatagában üdítő pihenés volt az elő gyermeknapi tevékenység a… |
Ovis ballagás 2022. |
"Billegünk, |
Óvodások anyák napi köszöntései |
Nagy izgalommal készültek községünk ovisai az év egyik legszebb ünnepére, az anyák… |
Értesítés áramszünetről |
Tisztelt Lakosok! Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati… |
Lomtalanítás Bélmegyeren |
A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy… |
Computeres látásvizsgálat |
FIGYELEM! |
Óvodai beiratás a Bélmegyeri Óvodában a 2022-2023 nevelési évre |
HIRDETMÉNY Értesítjük a Tisztelt… |
Frida és az óvodás gyerekek |
Ősz óta kedves látogatónk Pocsai Emese kiképzett kutyusával Fridával. A gyerekek és felnőttek… |
Ebzárlat |
HATÁROZAT |