Hírolvasó
Újra katonáktól lesz hangos Békéscsaba környéke
Három napon át tart majd a kiképzés.
Mintegy 300 elsőéves hallgató kezdi meg egyetemi tanulmányait Békéscsabán
Elsőéves hallgatóit köszöntötte a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai, gazdasági kara. Az intézményben több, mint 300 egyetemista diák kezdi meg felső fokú tanulmányait az őszi félévben.
Nagyon nagy partynak néz ki a szombati IV. Post-Punk Fest
Negyedjére adnak otthont a CSAKK Stég deszkái a Békéscsabai Post-Punk Festnek. A szombaton 19 órakor startoló dark mulatság vendéglátói ismét egy meglepetés bandával virítanak.
Időlenyomatok – Megnyílt Imre György kiállítása
Imre György Időlenyomatok című kiállítása nyílt meg szerdán este a Csabagyöngye Kulturális Központ Békéstáji Galériájában. A Békéscsabai Fotó Fesztivál új tárlata október 10-ig látogatható.
Gulyás Gergely: Beindult az Otthon Start, az első héten 5000 hiteligény érkezett
A csütörtöki kormányinfón ezúttal Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Bóka János EU-ügyi miniszter számolt be az aktualitásokról, egyebek mellett az Otthon Start Program indulásáról, biztonsági kérdésekről, a nemzeti konzultációról és az Európai Unió őszi politikai szezonjáról.
Olyan szépen játszották Máté Pétert, hogy végigsírta a műsort
Bő héttel Egyed-nap után, kedd este a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör ismét egy újabb fantasztikus programmal lepte meg az Öregháznál a csabaiakat. Ezúttal Bauer Barbara Most élsz című, Máté Péterről szóló, nagysikerű könyvének rendhagyó, zenés bemutatója zajlott. Közreműködött a Kemény Gitárklub és az író.
Svédasztalos menzák a Nébih tanácsaival
Az iskolai étkeztetés területén egyre nagyobb figyelmet kap a svédasztalos – más néven szabadszedéses vagy önkiszolgáló – menzarendszer. Ez a modell egyszerre kínál rugalmasságot és tanulási lehetőséget a gyermekek számára, ugyanakkor alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében.
Herczeg Tamás: Elkészült a 2035-ig szóló beruházási program
A kormány nyilvánosságra hozta új, 2035-ig szóló állami építési beruházási programját, amely több mint 9500 milliárd forint keretösszeggel számol. Ebben részletesen felsorolják a fejlesztési programokat, illetve szerepel benne az is, hogy a jövőbeni költségvetési forrásokat a programhoz kell igazítani. Békéscsaba érintettségéről Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt kérdeztük.
Amit a keresőképtelenség felülvizsgálatáról tudni lehet
A beteg a keresőképtelensége elbírálása érdekében köteles az orvosát tájékoztatni az egészségi állapotával összefüggő körülményekről.
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal is várja a közönséget a Nemzeti Vágta
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal várja a közönséget a Nemzeti Vágta, amelynek háromnapos futamain több mint 100 lovas indul október első hétvégjén Szilvásváradon – írja az MTI.
Ebben az évben is megmérettetik magukat a gluténmentes pékségek
Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményében.
Az év versenye: kezdődik az utánpótlás kick-box Európa-bajnokság
A hosszú, az egész nyarat felölelő felkészülési időszak után a célegyenesbe fordult a magyarországi utánpótlás korú kick-box versenyzők útja. A hétvégén ugyanis az olaszországi tengerparti üdülővárosban, Jesoloban kezdődik el az WAKO Utánpótlás Európa-bajnoksága.
Békés megye hírei - Híradó - 2025. 09. 10.
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2025. 09. 10.
A piacon is elfogadják a 30 ezer forint értékű nyugdíjas élelmiszer-utalványt
Elkezdték a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kézbesítését az országban. A postások szeptember 1-je és október 15-e között juttatják el a nyugdíjasokhoz az utalványokat, amelyeket december 31-ig lehet beváltani. A Békéscsabai Vásárcsarnokban is több üzlet csatlakozott már az elfogadóhelyekhez.
Illegális dohánykereskedelem: ne mi szívjunk vele
Magyarországon évente közel 1 milliárd szál adózatlan cigaretta kerül forgalomba. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 őszén hozta létre az Illegális Dohány Elleni Munkacsoportot (IDEM), amely mostanra komoly eredményeket ért el a feketepiac visszaszorításában.
Trombitás Frédi – nosztalgia musical bemutatóra készül a Jókai színház
A Trombitás Frédi című nosztalgia musical sajtónyilvános olvasópróbáját tartották szerdán a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán. A történet őszinte, nemzedéki önvallomás a múlt század hatvanas és hetvenes éveinek nagy generációjáról. Az előadást a szerző, Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész rendezésében láthatja a közönség októbertől a teátrum színpadán.
Hatósági szakmai nap a kormányhivatalban
Hatósági szakmai napot tartottak a Békés Vármegyei Kormányhivatalban szerdán.
Szándékosan próbálta elütni egyik haragosát egy vésztői férfi
Egy hajszálon múlt a tragédia 2024 májusában Vésztőn: egy 40 éves helyi férfi autójával szándékosan megpróbálta elütni egyik haragosát. A helyzet annyira veszélyes volt, hogy az érintett férfi csak az utolsó pillanatban, félreugrással tudta elkerülni az ütközést.
Az infúziós pumpa csövének elvágásával akart segíteni apján
A napokban tölti be 14. életévét az a sarkadi fiú, aki beteg édesapját látva úgy döntött, segít neki: az egyik látogatás alkalmával megmarkolta bicskáját és elvágta a csövet, amely a centrális vénát egy pumpával összekötve továbbította a gyógyszereket a magatehetetlen férfi szervezetébe. Az intenzív osztály személyzete észlelte a bajt és sikerült közbeavatkozniuk – írja a Rendészeti Államtitkárság közösségi oldalán.
Fórum a CsabaParkban: A beteg fák kivágásával kezdődnek az erdősítési munkák
Békéscsaba önkormányzata a LIFE IP HungAIRy részeként átfogó fásítási programot indít Békéscsabán, amelynek elsődleges célja a város levegőminőségének javítása, a lakókörnyezet élhetőbbé tétele. A fásítási munkálatok várhatóan 2025 szeptembertől a város több pontján indulnak el. Ehhez kapcsolódóan a városban két helyszínen tartottak lakossági fórumot: Jaminában és a CsabaParkban. Ezúttal az utóbbiról számolunk be.
Hírek
Cím | |
---|---|
Tájékoztatás a 2020. évi ASP-vel kapcsolatos cenzus feladatairól 618-2 | |
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMJÁBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE | |
EFOP 1.5.3 |
Link: https://web.veszto.hu/… |
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TANULÓK ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMJÁBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE |
Link : … |
Klímaváltozás a városomban fotó- és rajzpályázat |
Tisztelt Intézményvezető! … |
Hirdetmény |
… |
Arany János Tehetséggondozó Program pályázati felhívás | |
Mesterecset |
Újraindul a Mesterecset pályázat, amely a Magyar Államkincstár által tavasszal elindított, ám… |
Arany János Tehetséggondozó Programban való részvétel |
Ezúton szeretném tájékoztatni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2020/2021. tanév… |
Babakötvényes számlanyitás már otthonról is! |
Egy éve már otthonról is meg lehet nyitni a Babakötvényes számlát, az úgynevezett Start-… |