Hírolvasó
Szent István élő öröksége – Ünnepi szentmise a belvárosi katolikus templomban
Az augusztus 20-i békéscsabai eseménysor délelőtt tíz órakor a belvárosi katolikus templomban kezdődött ünnepi szentmisével.
Varga Tamás: Az önkormányzat több módon támogatja a tanévkezdést
Az iskolakezdés minden évben komoly anyagi kihívást jelent a családok számára, hiszen a tanszerek mellett számos további költséggel is számolni kell. Békéscsaba önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy különböző formában támogassa a családokat. A részletekről Varga Tamás alpolgármestert kérdeztük.
Bauer Barbara az új kenyérről
Mit ünnepeltünk például 1986. augusztus 20-án? Hát az új kenyeret! Illetve az emberarcú szocializmusban, 1949 és 1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként is ünnepelték. A rendszerváltással azonban újra a régi hagyományok éledtek fel. 1991-től már az államalapítás, Szent István király és az új kenyér ünnepeként tartjuk számon ezt a jeles dátumot. Ezúttal mi Bauer Barbara Békéscsabán élő íróval – aki végzett pék is – beszélgettünk az új kenyérről.
Megtartotta első edzését a BRSE új vezetőedzője, Nagy Péter
Megtartotta első edzését a BRSE új vezetőedzője, Nagy Péter, aki a férfi röplabda válogatott szövetségi kapitányaként vette át az együttes irányítását. A szakember párhuzamosan dolgozik majd a nemzeti csapatnál és az Extraligában szereplő Békéscsabai Röplabda Sportegyesületnél.
Új kenyér ünnepet ültek a Fövenyes utcai Idősek Klubjában
Új kenyér ünnepet ültek a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ gondozottjai az augusztus 20-i ünnepkörhöz kapcsolódóan. A rendezvénynek a Fövenyes utcai Idősek Klubja adott otthont.
Pályaorientációs napokat szervez a NAK
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Augusztus 20. – Harmatszedés, búcsú és új kenyér
Augusztus 20-án országszerte Szent István neve és múltja előtt tisztelegnek. A jeles dátum azonban számos olyan hagyományt és népszokást hozott magával, melyekről ritkán esik szó. Az ünnepkörhöz köthető például az új kenyér készítése és szentelése, vagy a harmatszedés ideje is.
Tizedik alkalommal rendezték meg a biharugrai Kyokushin edzőtábor
A sarkadi Nintai Kyokushin Karate Sport Egyesület már évek óta Biharugrán, a Madárvárta központban rendezi meg szokásos nyári edzőtáborát. A „Gasshuku” elnevezésű tábor az idén is benépesült harcművészekkel – olvasható a Békés Megyei Harcművész Szövetség közleményében.
PUNKOK-Bánkuti András kiállításmegnyitó
A Csabagyöngye Kulturális Központ szeretettel vár minden kedves érdeklődőt szeptember 13-án (szombaton), Bánkuti András magyar fotóriporter Punkok című kiállításmegnyitójára!
Szerdán kezdődik a HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokság Gyulán
Idén is a Békés vármegyei fürdőváros ad otthon augusztus 20-a és 26-a között a HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokságnak. A rendezvény hivatalos megnyitója augusztus 20-án, szerdán 14.30-kor kezdődik a gyulai várnál felállított Tószínpadon.
Békés megye hírei - Híradó - 2025. 08. 19.
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2025. 08. 19.
Negyvenéves a Békés Megyei Könyvtár új épülete
Negyven évvel ezelőtt, 1985. augusztus 20-án adták át az ország akkoriban legjobban felszerelt vidéki könyvtárát, az Urszinyi-ház köré illesztett, Ybl-díjas békéscsabai könyvtár épületet. Az évforduló apropóján különleges előadásokkal és programokkal várták az érdeklődőket.
Augusztus 20-án a csabai piac is zárva tart
Vannak olyan ünnepek, amikor a csabai piac nyitva tart, augusztus 20-a azonban nem ilyen nap.
Fontos a vízmegtartás – feltöltötték a CsabaPark csatornáit vízzel
A vízpótlás és a vízmegtartás érdekében hosszú évek után újra feltöltötték a CsabaParkban található csatornákat vízzel. Ezzel a projekttel elsősorban az aszály és a szárazság ellen igyekeznek megvédeni a fákat és a növényzetet. A feltöltés fontos eleme lesz a hamarosan kezdődő fásítási projektnek a CsabaPark területén.
Szidta a rendőrt, közérdekű munkára ítélték
Becsületsértés vétsége miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt egy 31 éves büntetett előéletű szeghalmi férfi ellen, aki egy rendőrt a munkája közben szidalmazott. A közérdekű munkát az elítélt hetente legalább egy napon – a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében –, díjazás nélkül végzi - tudtuk meg a a Békés Vármegyei Főügyészség közleményéből.
Indul a párlatfőző szezon – Itt a legfontosabb tudnivalók!
A gyümölcséréssel együtt beköszönt a párlatfőzés időszaka is. Sokan maguknak főzik a párlatot, amihez a szaktudáson túl, elengedhetetlen a szabályok ismerete is; ebben segít most a NAV. A legalapvetőbb előírás, hogy magánfőzőként bárki, aki elmúlt 18 éves és gyümölcsöt termeszt, a saját tulajdonú gyümölcséből, abból származó alapanyagából állíthat elő párlatot – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
Zárókoncerttel ért véget a X. Békéscsabai Harsonás Napok
Immár tizedik alkalommal rendezték meg a Békéscsabai Harsonás Napokat. A sűrű és intenzív zenei programfolyam ünnepélyes záró koncerttel zárult. A jubileumi alkalmon 50 harsona szólalt meg hétfőn este a békéscsabai Evangélikus Nagytemplomban.
Hírek
Cím | |
---|---|
Dohányos Emlékkupa |
A focira jelentkezni Szabó Sándornál lehet a 06302733360… |
Fáklyás felvonulás |
Szeretettel várunk mindenkit a hagyományos fáklyás felvonulásra. |
Faluhelyi Balázs és Horváth József közös tárlata |
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt két fiatal,… |
Szülők bálja 2015. 04. 11 | |
Családtámogatási ellátások változásával kapcsolatos tájékoztató |
A kormányhivatalokhoz kerülnek 2015. április 1-jével a családtámogatási… |
Bélmegyer község |
… |
Teremkupa 2015-03-14. (díj átadás és vacsora) |
Bélmegyer Oktatásáért-Művelődéséért-Kultúrájáért Közalapítvány által rendezett Teremkupa 2015-… |
Teremkupa 2015-03-14. (díj átadás és vacsora) |
Bélmegyer Oktatásáért-Művelődéséért-Kultúrájáért Közalapítvány… |
Nőnap 2015. | |
Tájékoztatás szociális ellátásokról |
TÁJÉKOZTATÁS FOGLALKOZTATÁST HELYETTESÍTŐ TÁMOGATÁS, GYERMEKFELÜGYELETI TÁMOGATÁS,… |