Hírolvasó

Molnár Sándor: A TOP Pluszban 95 milliárd forint Békés vármegye keretösszege

Behir.hu - 7 óra 12 perc
Molnár Sándort, a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökét a 2025-ös évről kérdezte a 7.Tv Aktuális című műsorában Varga Diána műsorvezető.

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

Behir.hu - 8 óra 5 perc
A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.

Tisztes helytállás idegenben, de búcsúzott a CEV-kupától a BRSE

Behir.hu - 8 óra 57 perc
Az MBH-Békéscsaba együttese idegenben még jobban megszorongatta a francia Volley Mulhouse Alsace együttesét, amely végül 3:2-re győzött a CEV-kupa-nyolcaddöntő visszavágóján. A hazai csapatnak idén ez volt mindössze a harmadik ötszettes találkozója, az eddigi 22 mérkőzéséből 20-at maximum négy szettben nyert meg.

Igazi, téli arcukat mutatják a csabai bányatavak

Behir.hu - 9 óra 42 perc
Varázslatos dolgokra képesek a művészek, fantasztikus alkotásokat látni, de talán még megkapóbb, még nagyobb élmény, amikor a természet alkot valami csodálatosat, mégpedig a közvetlen közelünkben.

Vulcan Shield Global – az operatív tevékenység várhatóan tavasszal indul

Behir.hu - 10 óra 35 perc
Dr. Takács Árpád főispán és Szarvas Péter polgármester január 14-én a békéscsabai városházán fogadta Vulcan Shield Global delegációját.

Hóval és faggyal dacolva is kitartanak a darvak Kardoskúton

Behir.hu - 10 óra 45 perc
A kemény hideg és a vastag hóborítás ellenére is még több száz daru tartózkodik a Körös-Maros Nemzeti Parkban a kardoskúti Fehér-tó térségében.

Szöszi Veres Krisztáéknál

Behir.hu - 11 óra 38 perc
Az új évben is folytatódik a filmklubos szerda – ami egészen pontosan két hetente forog – a békéscsabai Nemzetiségi Klubházban. (A helyiség a Meseház ikertesója.) Délelőtt a Retúr Matiné, délután a Retro Filmklub várja a filmek esztétikája iránt érdeklődőit. Mi a matiné keretén belül, Miloš Forman Egy szöszi szerelmei című dolgozatát tekintettük meg.

Síelő gyerek sose kesereg – Uccu, a CsabaPark szánkózódombjára, amíg még lehet!

Behir.hu - 12 óra 41 perc
Közel egy hete nyílt meg újra, hószezonálisan a CsabaPark szánkózódombja, amit bárki ingyen használhat. Amíg a szép idő kitart – tehát havasak a pályák –, minden hétköznap 16 órától csatolni lehet a léceket, terhelni a szánkókat és irány a lanka.

NAV: A kriptoeszköz-szolgáltatók új kötelezettségei

Behir.hu - 13 óra 48 perc
A DAC8 uniós irányelv-módosítás előírja a kriptoeszköz-ügyletekre vonatkozó adatok gyűjtését és tagállamok közötti megosztását. Ezért a kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől új kötelezettségeik keletkeztek. A NAV honlapján ad segítséget a kötelező adminisztráció teljesítéséhez.

NMHH: a digitális gyermekkor egyre korábban kezdődik

Behir.hu - 2026, január 14 - 18:43
Vannak olyan óvodások, akiknek már saját mobiltelefonjuk van – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiahasználati szokásokat vizsgáló kutatásából. A felmérés arra is rávilágít, hogy nemcsak az első saját okoseszközüket kapják meg a gyermekek egyre korábban, hanem a közösségimédia-felületekre is egyre fiatalabb korban regisztrálnak - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.

Békés megye hírei - Híradó - 2026. 01. 14.

Behir.hu - 2026, január 14 - 18:00
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2026. 01. 14.

A Sajó völgyében veszélyessé vált, Békéscsabán kifogásolt a levegő minősége

Behir.hu - 2026, január 14 - 17:51
A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.

Kultúra-közvetítés vízműs módra: jelenlegi és egykori diákok kulturális műsora

Behir.hu - 2026, január 14 - 16:58
Zene, tánc és vers kategóriában mutatkoztak be művészi produkcióikkal egykori és jelenlegi vízműs diákok az iskola dísztermében, szerda délután. A Vízművészek délutánja elnevezésű esemény kulturális csemegeként szolgált a diákság számára.

Krízisidőszakban elkél a segítség – terepen jártunk a szeretetszolgálattal

Behir.hu - 2026, január 14 - 16:07
A Máltai Szeretetszolgálat segítséget kér Békés vármegyében is. A téli krízisidőszakban elsősorban férfi télikabátokat, meleg ruházatot, valamint téli cipőket és bakancsokat várnak adományként a megyeszékhelyi gyűjtőponton.

Ha január, akkor esküvő kiállítás a Csaba Centerben

Behir.hu - 2026, január 14 - 15:37
A remények szerint az idei évben is sok fiatal pár dönt a házasság intézménye mellett. A fiatalok dolgát megkönnyítendő – akár ötletekért, akár konkrét tervek miatt – érdemes lesz ellátogatni az esküvő kiállításra.

ChatGPT az iskolapadban: puskázásra vagy tanuláshoz használják a diákok?

Behir.hu - 2026, január 14 - 14:45
Az Educatio Kiállításon gimnazistákat kérdeztek arról, mire használják ma a ChatGPT-t: csalásra, tanulásra, vagy egyszerűen csak gyorsabb gondolkodásra. A kép jóval árnyaltabb, mint hinnénk.

Hazai mérkőzéssel kezdi 2026-ot a Békéscsabai Előre NKSE

Behir.hu - 2026, január 14 - 13:52
Idei első tétmérkőzésére készül a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Tappe-Békéscsabai Előre NKSE. A harmadik helyen álló lilák a 15. pozíciót elfoglaló Érdet fogadják szombaton a Városi Sportcsarnokban.