Hírolvasó
Az MCC Középiskolás Programjának diákjai lestek be a médiacentrum kulisszái mögé
A Mathias Corvinus Collegium Békéscsabai képviseletének Középiskolás Programjának diákjai látogattak a médiacentrum szerkesztőségébe. A képzés kiemelt célja, hogy élményalapú tudást biztosítson a résztvevő diákoknak, a fiatalok ennek részeként nyerhettek betekintést a média világába.
Újfent ragyog a MÁV palota – Matyi nélkül nem lett volna belőle semmi
Idén 100 esztendős a békéscsabai Temető sor-Vécsey utcai sarokház. A valaha MÁV osztálymérnökségi palotaként funkcionáló ingatlant még ma is nagyon sokan MÁV palotának nevezik. Amikor a minap, valaki az egyik csabai Facebook oldalon megosztotta a szépen felújított épület képét, az egyik posztoló azt írt alá, többen Kutnyik palotának is hívják; egyébként szép lett! Vajon miért hívják így (is)? Utánajártunk.
Ki lesz a bajnokok bajnoka? Pénteken a Szuperkupán kiderül!
Június 20-án véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság 2024/25-ös szezonja Békéscsabán. Hat csoportban végül hatvannégy együttes fejezte be a küzdelmeket. A hat bajnokcsapat a hagyományoknak megfelelően az idény zárásaként még találkozik egymással, hogy megküzdjön a Szuperkupáért.
Nem kell félni a tűztől, meg is lehet szeretni – Tűzugrás Békéscsabán
Ki lakik a pokolban? – tette fel a kérdést ifj. Mlinár Pál táncpedagógus szombat este, a csabai főtére megszervezett X. Szent Iván Napi Vigadalmon. – Az ördög – érkezett kórusban a válasz. – És hogy kerül oda? – Az ördög útján.
Agrometeorológia: Egyre súlyosabb az aszály az országban
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe - írta agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet Zrt. a honlapján.
Idén is több ezren érkeztek osztálykirándulásra a Körösvölgyi Állatparkba
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark az idei tavaszi és kora nyári időszakban is rendkívül népszerű kirándulóhely volt a diákcsoportok körében.
Ezeken a helyszíneken lehet Békésben vért adni a következő héten
Több Békés vármegyei településen szervez véradást az Országos Vérellátó Szolgálat, írjuk, hogy pontosan hol és mikor!
Kulturális élmény esti fényben – Múzeumok Éjszakája a Munkácsy Negyedben
Három helyszín várta a Munkácsy negyedben érkezőket a Múzeumok Éjszakája programkavalkádja. A Munkácsy Mihály Múzeum mellett a Békés Megyei Könyvtár és a Munkácsy Mihály Emlékház is programokkal, foglalkozásokkal és tárlatvezetésekkel várta az érdeklődőket.
Múzeumok éjszakája a könyvtában: Bebarangolhatjuk Székelyföldet a képeken
A Múzeumok éjszakája a Békés Megyei Könyvtában programfolyam egyik etapja a szombat délutáni, Szabó Károly dokumentumfilm-rendező, fotóművész, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár könyvtárosának Erdélyi anzix című fotókiállítás megnyitója volt.
A Makám zenekar koncertezett a bábszínház előtti kertben
Június 19-e és 22-e között tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Bábfesztivált Békéscsabán. A program harmadik napján a bábelőadások mellett változatos szabadtéri játékok és a Makám együttes biztosította a jó hangulatot.
Szenior úszók mérték össze tudásukat Gyulán
A hagyományoknak megfelelően az idei alkalommal is a Gyulai Várfürdő adott otthont az Országos Szenior Úszóbajnokságnak. A három napos programot ötvenötödik alkalommal rendezték meg.
Idén sem maradt el az Országos Senior Táncfesztivál
A szépkorúaké volt a főszerep az Erkel Ferenc Kulturális Központ színpadán, ahol tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Országos Senior Táncfesztivált. Az eseményre az ország több pontjáról érkeztek résztvevők, akik színes produkciókat mutattak be.
Itt hagyjuk kedves iskolánk – Ötvenöten ballagtak el az evangélikus iskolából
Ötvenöt nyolcadikos diák ballagott el a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumból. A diákok az ünnepég előtt még egy utolsó osztályfőnöki órán vettek részt, majd az épületet bejárva köszöntek el az iskola falaitól. Az ünnepség az evangélikus nagytemplomban zárult, ahol a végzősök megkapták lelki útravalóikat is.
Sose búcsúzz el! – elballagtak a szlovákosok, elköszönt az igazgató is
A Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumban pénteken, a 2024/2025-ös tanév utolsó napja, egyben a 8. osztályosok ballagásának és a tanévzáró ünnepségének időpontja is volt. Nemcsak a nyolcadikosok búcsúztak el, hanem Pecsenya Edit igazgató is, aki 28 éven át vezette a Szlovákot.
Harminchárom Békés vármegyei érem a jubileumi kick-box világkupán
Június közepén rendezték meg a 30. Magyar Kick-box Világkupát a budapesti BOK Csarnokban. A verseny tizennyolc tatamin, öt ringben és egy külön formagyakorlatot lebonyolító teremben zajlott, a magyar sportolók pedig eredményesen szerepeltek.
Zsebkendőre fel! – Beköszöntött az allergiaszezon
Az elmúlt években a levegőben jelenlévő pollenkoncentráció mértéke egyértelmű emelkedést mutatott, melynek következtében nemcsak országszerte, hanem globális szinten is nő az allergiában szenvedők száma. A szakemberek azt javasolják: érdemes előre felkészülni a tünetekre és a kezelésre.
Támogató döntés született a csabai, Szegfű utcai óvoda fejlesztését illetően
Megtörténhet a Tündérkert Óvoda, Szegfű u. 87-89. szám alatti óvodájának átfogó fejlesztése az irányító hatóság napokban megszületett támogató döntésének köszönhetően – számolt be a hírről Opauszki Zoltán tanácsnok, jaminai önkormányzati képviselő.
Hírek
Cím | |
---|---|
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMJÁBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE | |
EFOP 1.5.3 |
Link: https://web.veszto.hu/… |
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TANULÓK ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMJÁBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE |
Link : … |
Klímaváltozás a városomban fotó- és rajzpályázat |
Tisztelt Intézményvezető! … |
Hirdetmény |
… |
Arany János Tehetséggondozó Program pályázati felhívás | |
Mesterecset |
Újraindul a Mesterecset pályázat, amely a Magyar Államkincstár által tavasszal elindított, ám… |
Arany János Tehetséggondozó Programban való részvétel |
Ezúton szeretném tájékoztatni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2020/2021. tanév… |
Babakötvényes számlanyitás már otthonról is! |
Egy éve már otthonról is meg lehet nyitni a Babakötvényes számlát, az úgynevezett Start-… |
Fás (Fáspuszta) kiválása Körösladányból |
Idén 74 esztendeje annak, hogy közel két és fél évszázad után Bélmegyer — Fás területével is… |