Hírolvasó
A plusz 1 év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés – vélemények a beiskolázásról
Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.
Bálint József: Cél a hosszútávon fenntarthatóbb, élhetőbb város kialakítása
A városi közgyűlés decemberi döntése értelmében az önkormányzat pályázatot nyújtott be arra a KEHOP Plusz kiírásra, melynek célja a településeken jelentkező, az éghajlattal, az időjárással és a vízgazdálkodással kapcsolatos problémák kezelése, valamint az ezekből eredő károk mérséklése fenntartható, természetalapú megoldásokkal. Bálint József alpolgármester, a 9. számú választókerület önkormányzati képviselője ebből a csomagból azt emelte ki, amely a körzetét is érinti.
Koncerttel ünnepelte az új évet a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar
Újévi koncertet adott a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar a Csabagyöngye Kulturális Központban szombaton este. A nagy múltú és méltán híres fúvószenekar széleskörű repertoárral örvendeztette meg az érdeklődőket. Az est sztárvendége a vármegyéhez ezer szállal kötődő Mező Misi volt.
Röplabda: Egy pontot hozott el a Kaposvár otthonából a BRSE
A TippmixPro Női Extraliga 14. fordulójában a KHG KNRC otthonába látogatott az MBH-Békéscsaba együttese szombaton. Nagy Péter csapata fontos ponttal gazdagodott idegenben, de nem örülhetnek felhőtlenül, hiszen az első két szettet a csabaiak nyerték meg, onnan fordítottak a hazaiak 3:2 arányban.
Mutatjuk, hol lehet vért adni Békés vármegyében a következő napokban
Az Országos Vérellátó Szolgálat a szokásos feltételek mellett biztosít véradási lehetőségeket Békés vármegyében. Mutatjuk, hol lehet vért adni január 19. és január 23. között.
A 2025. évi magyarországi szervdonációs és transzplantációs adatok
2025-ben rekordszámú, összesen 63 élődonoros veseátültetést végeztek Magyarországon, ami 21,15 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest Mérföldkőhöz érkezett a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben 2007 óta működő gyermek szívtranszplantációs program is: tavaly elvégezték a 100. szívátültetést – adta hírül az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) Transzplantációs Igazgatósága.
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek az emberek az ünnepek alatt
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
Nagy csatában fordított a Csaba a remekül küzdő Érd ellen
A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE sokáig hátrányban volt, azonban az utolsó negyedórában fordított és 30–26-ra nyert az Érd ellen a női kézilabda NB I/B 13. fordulójában. A liláknál Kiss-Walfisch Mercédesz egy ütközés után fejsérülést szenvedett, de visszatérhetett a pályára és összesen hét góllal járult hozzá a sikerhez.
Gyulán ünnepelné a magyar kultúrát? Megmutatjuk hol teheti meg!
Három egymást követő napra hirdet programokat a magyar kultúra napjához kapcsolódva három gyulai kiállítóhely. A gyulai vár a hadászat, az Erkel-emlékház a zenetörténet, a Ladics-ház játékosan a valamikori polgári élet témájában hozza az izgalmas információkat.
MÁV: akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron
Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
Közút: közel 670 ezer darab éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig
Január 15-ig közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok, ebből mintegy 200 ezer volt országos, több mint 467 ezer pedig vármegyei matrica. A vásárlások 95 százaléka magyar rendszámú járműre történt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-nek küldött közleményében.
Sokba kerülhet a szétfagyott vízmérő – fagyás után a kiolvadás okozhat gondot
Az elmúlt hét rendkívüli hideg időjárása után hirtelen érkezett az olvadás. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. vízkitermeléssel foglalkozó szakemberei szombaton olyan szintű vízfelhasználást tapasztaltak, amely meghaladja a legmelegebb nyári napok fogyasztását.
Kosárlabda: Nagyarányú vereséget szenvedett a Békéscsabai KK a Kozármislenytől
A Békéscsabai KK együttese a NEOsport Kozármisleny SE csapatát fogadta hazai pályán a férfi NB I/B Zöld csoportjának tizenharmadik fordulójában pénteken este. Gura Norbert együttese az első két negyedben összeszedett hátrányát már nem tudta ledolgozni, így végül 92-61-re maradtak alul a riválisukkal szemben.
Egy hétvége azoknak, akik összekötnék az életüket - Esküvőkiállítás a Centerben
A 2026-os Esküvő Kiállításon, január 17-18-án több mint negyven szolgáltató várja az érdeklődőket Békéscsaba legnagyobb bevásárlóközpontjában annak érdekében, hogy a nagy napon minden tökéletes legyen.
Vulcan Shield: Elkezdődött a toborzás Csabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek
Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
Hírek
| Cím | |
|---|---|
| Kormányablak Busz |
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. Július hó. 20-ai. napján a Kormányablak Busz 12 óra… |
| Rendkívüli közlemény |
Hulladékszállítás Tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy a DAREH BÁZIS… |
| Hirdetmény |
Az ingatlanügyi hatóság a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a… |
| Kormányablak Busz |
… |
| MVM - Áramszünet |
… |
| Óvodai beiratás a 2021-2022 tanévre |
Tájékoztatás … |
| Pályázat TOP-2.1.3-16-BS1-2019-00038 | |
| Bélmegyeri Általános Iskola udvarán található fák állapota |
Tisztelt Lakosság!
A következő tájékoztatót tesszük… |
| Turisztikai tárgyú kormányrendeletek bejelentése | |
| Közösségszervezés |
… |