Hírolvasó
A Bon-Bon bonbonját bontogatjuk – vígjáték musical köntösben
A 30 éves Bon-Bon zenekar dalaival készül a Valahol Amerika című musical, amelyben a frontember Szolnoki Péter is szerepel. A társulat egy része sajtótájékoztatót tartott Gyulán, a vidéki premier helyszínén.
Pszichotriller a csabai teátrumban – A Gázláng című előadást mutatják be
Patrick Hamilton Gázláng című pszichotrillerét mutatják be a Békéscsabai Jókai Színház házi színpadán január 20-án, kedden. Az előadást Halasi Imre Jászai Mari-díjas Érdemes Művész rendezésében láthatja a közönség. A darab sajtónyilvános főpróbáját pénteken tartották a teátrumban.
Járt-e lengyel vendég a csabai kastélyban?
Dr. Halmágyi Miklós ezúttal azt járja körül az írásában, hogy ki lehetett az a nádor, aki 1528-1529 telén Csaba és Gyula környékén járhatott?
Bálint József: Szeretettel várunk mindenkit az ökumenikus imahét alkalmaira
Január 18-a és 25-e között lesz az ökumenikus imahét, ennek részeként Békéscsabán is minden este közös alkalmak lesznek. A részletekről Bálint József, szociális és egyházi ügyekért is felelős alpolgármestert kérdezte a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető (tegezőleg).
Bohóc, báb, játék - szórakoztató gyermek bábdarab a csabai bábszínházból
Sajtónyilvános főpróbát tartottak a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban a Derülj, derülj asztalkám gyermek bábdarab bemutatója előtt. A bábszínházi előadás az intézmény első bemutatója lesz a 2026-os évben.
Belső védőt igazolt az Előre – Kelemen Dávid tért vissza a lilákhoz
Visszatért szülővárosába és egykori csapatához, a tapasztalt első osztályú és külföldi tapasztalattal is rendelkező belső védő, Kelemen Dávid – olvasható a Békéscsaba 1912 Előre közösségi oldalán.
SZTE-s hallgató fejlesztett nagy pontosságú AI-szövegfelismerőt
Egyre nehezebb megmondani, hogy egy beadandót, cikket, posztot vagy akár egy álláspályázatot ember írt-e vagy a mesterséges intelligencia alkotta. Miközben az angol nyelvű AI-detektorok gombamód szaporodnak, magyar nyelven eddig nem igazán volt megbízható megoldás. Ezen változtatna Kiss Mihály, SZTE-s hallgató fejlesztése.
Opauszki Zoltán: Nagyszabású Zöld–kék infrastruktúra projektet valósíthatunk meg
Békéscsaba önkormányzata az elmúlt időszakban kiemelten kezelte a környezetvédelmet és a város zöldítését, 2025 végén pedig egy olyan pályázat benyújtásáról döntött a közgyűlés, amelynek segítségével a város hosszú távon mérsékelheti a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait. A részletekről Opauszki Zoltán környezetvédelemért felelős tanácsnokot kérdeztük.
Nagy buli a jégen - Jégpályák éjszakája Békéscsabán
Januárban ismét megnyitjuk a kapukat az ország legnagyobb jeges bulijához - invitál a Csabai Korcsolyapálya, a Rendezvénypajta épületébe, ahol január 17-én egész napos programok várják a látogatókat.
Innováció és hagyomány – fejlesztések a Marzek Kner Packaging Kft.-nél
A Marzek Kner Packaging Kft. pénteken délután tartotta beruházás-átadó és beruházást bejelentő ünnepségét Balassa utcai telephelyén. Az eseményen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint dr. Johannes Michael Wareka, a Marzek Etiketten+Packaging GmbH tulajdonosa és ügyvezetője.
Sokan elfelejtenek időben nyilatkozni a kedvezményekről
Összességében több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre. A korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. A legegyszerűbb és leggyorsabb – akár mobiltelefonon – online nyilatkozni.
Bőséges a gáztartalék hazánkban
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Ülésezett a Békés Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Békésben is folytatódik, erősödik a szakemberek együttműködése a drogprevenció jegyében. A Békés Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ülésén a vármegyei önkormányzat elnöke egy új projekt indítását jelentette be.
Bodóczi István: Egy térség ereje az ott élő emberek összefogásában rejlik
A TISZA jelöltállítási folyamatának eredményeként, Békés megye 1-es országgyűlési választókerületében Bodóczi István indulását támogatták a legtöbben a választókörzet településein élők. Az országgyűlésiképviselő-jelölt írásban küldte el bemutatkozó anyagát portálunknak, azt az alábbiakban olvashatják.
Gazdasági előrelépés: tőzsdei cég lett a csabai klímakivitelező vállalkozás
Sajtótájékoztatón jelentette be tőzsdei megjelenését Békés vármegye egyetlen klímaforgalmazó középvállalkozása. A békéscsabai cég a hazai klímapiac vármegyei képviselőjeként jelentős mérföldkőhöz érkezett.
Hírek
| Cím | |
|---|---|
| Szavazólapok elfogadása |
A választási bizottság ülése a helyi önkormányzati képviselő és… |
| Jegyzkv. nyilvántartásba vételről, sorsolásról és a szavazó lap adattartalmáról |
A választási bizottság ülése a helyi önkormányzati képviselő és… |
| Határozatok jelöltek nyilvántartásba vételéről |
Polgármesteri és egyéni listás jelöltek nyilvántartásba vétele… |
| Határozat egyéni listás jelöltek nyilvántartásba vételéről |
Önkormányzati képviselőjelöltek nyilvántartásba vétele… |
| Határozat a polgármesteri és egyéni listás jelöltek nyilvántartásba vételéről |
Polgármesteri és egyéni listás jelöltek nyilvántartásba vétele… |
| Ajánlattételi kiírás |
A beszerzés tárgya: Az óvoda- és iskolatej program… |
| 2024. évi választások |
SzSzB tagok listája … |
| Helyi piac kialakítása Bélmegyeren | |
| Tájékoztatás |
… |
| Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről |
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén… |