Hírolvasó

A Hajdúnánás ellen indítja a Csaba a visszavágók sorát

Behir.hu - 1 óra 33 perc
A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a Hajdúnánás SK-t fogadja szombaton, a női kézilabda NB I/B 16. fordulójában. A csapatok között jelenleg két pont és két hely a távolság a táblázaton, Marosán György együttesének célja, hogy egy győzelemmel megduplázza ezt a különbséget.

Egy gyöngyszemnyi figyelem a méhnyakrák megelőzéséért

Behir.hu - 2 óra 42 perc
Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány és a Mályvavirág Alapítvány „Egy gyöngyszemnyi figyelem a holnapért” címmel szervezett figyelemfelhívó programot a méhnyakrák megelőzésének fontosságáról. Az eseménynek csütörtök este a Békés Megyei Könyvtár adott otthont, ahol szakértői beszélgetés, gyöngyfűzés és egy különleges fotókiállítás is várta az érdeklődőket.

Influenza: fokozott védekezés az intézményekben

Behir.hu - 3 óra 27 perc
Az influenzajárvány idején kiemelt figyelmet kapnak az idősek és a kisgyermekek, akik a legveszélyeztetettebb korosztályok közé tartoznak. A békéscsabai intézményekben fokozott óvintézkedésekkel igyekeznek megelőzni a fertőzések terjedését.

Ma este lesz a téli olimpia hivatalos megnyitója

Behir.hu - 4 óra 35 perc
Harmadszor rendez téli olimpiát Olaszország, ezúttal azonban nem egyetlen város ad otthon az ötkarikás játékoknak. Bár a versenyek már elkezdődtek, az olimpia hivatalos megnyitója február 6-án, azaz pénteken este 20 órától lesz.

Az orosházi fekvőbeteg osztályon is elrendelték a látogatási tilalmat

Behir.hu - 5 óra 27 perc
Az influenzaszerű tünetek emelkedése miatt 2026. február 9-e, hétfőtől visszavonásig a Békés Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának határozata alapján az Orosházi Dr. László Elek Kórház összes fekvőbeteg osztályán látogatási tilalom lép érvénybe.

Az export lehet a magyar gazdák egyik kitörési lehetősége

Behir.hu - 6 óra 12 perc
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) egy új, kifejezetten a magyar gazdák és élelmiszeripari szereplők külpiacra lépését segítő szolgáltatást indított. A NAK Külpiaci Támogató Portál célja, hogy a termelők gyorsan és egyszerűen juthassanak hozzá az export elindításához szükséges alapinformációkhoz és a külképviseletek elérhetőségeihez.

Már megjelentek a volgamenti hérics első virágai

Behir.hu - 7 óra 29 perc
Akármilyen zimankós időjárás is jellemezte az év első hónapját, január végén – a korábbi évekhez hasonlóan – már virágzó volgamenti hérics töveket találtak a Körös-Maros Nemzeti Park Csorvási löszgyep részterületén.

Február 16-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

Behir.hu - 8 óra 40 perc
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel.

Zöldkártyát kapnak a Szabadság téren biciklizők

Behir.hu - 2026, február 5 - 20:22
A Békéscsaba kerékpárforgalmi létesítményeinek fejlesztése, közlekedésbiztonsági fejlesztési elemek megvalósítása című projekt keretében lakossági fórum zajlott csütörtök délután, az önkormányzat dísztermében.

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Behir.hu - 2026, február 5 - 19:21
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét - tudatta a Magyar Posta az MTI-vel közleményben.

Békés megye hírei - Híradó - 2026. 02. 05.

Behir.hu - 2026, február 5 - 19:00
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2026. 02. 05.

Mától lehet benyújtani az országgyűlési választásokhoz kapcsolódó kérelmeket

Behir.hu - 2026, február 5 - 18:16
Csütörtöktől lehet benyújtani az áprilisi országgyűlési választásokhoz kapcsolódó kérelmeket - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.

Nagyon kellenek a jó szimatok az adóhatóságnak

Behir.hu - 2026, február 5 - 17:51
A NAV keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségű kutyusok gazdái 2026. február 23-ig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.

Testközelből élvezné a Tour de Hongrie futamait? Most könnyen összejöhet!

Behir.hu - 2026, február 5 - 17:31
A szervezők önkéntesek jelentkezését várják.

Nyugdíjba vonul Hudák Pál rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes

Behir.hu - 2026, február 5 - 16:42
A felső korhatár elérésével, példás szakmai életutat követően vonult nyugállományba Hudák Pál r. ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes.

Ritkaságszámba menő dalok Puccinitől a Filharmónia szerdai operaestjén

Behir.hu - 2026, február 5 - 16:25
Teltházas gálát rendezett a Filharmónia Magyarország szerdán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az esten Puccini operáiból kaphattak ízelítőt a műfaj kedvelői.

Árverésen értékesítenek békéscsabai, Mokry utcai ingatlanokat

Behir.hu - 2026, február 5 - 15:42
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata árverésen kívánja együttesen értékesíteni a következő ingatlanjait: a Békéscsaba, Mokry utca 12. szám alatt található 5100/2/A/2 hrsz.-ú, üzem rendeltetésű társasházi, valamint a szomszédos Békéscsaba, 5100/1 hrsz.-ú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanok 1/1-ed tulajdoni hányadát.

Célhoz ért az adomány: 2,66 milliót kapott a telefonos lelkisegély szolgálat

Behir.hu - 2026, február 5 - 15:32
Január utolsó szombatján rendezték meg a Vigadóban a 30. Békéscsabai Városi Jótékonysági Bált, amelynek kedvezményezettje idén a Békéscsabai SOS Telefonos Lelkisegély Szolgálat volt. A támogatásról szóló dokumentumot Szarvas Péter polgármester február 5-én adta át dr. Udvardi Lászlónak, a szolgálat vezetőjének.

NMHH: ismét hangos reklámok miatt járt el a médiatanács

Behir.hu - 2026, február 5 - 15:19
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az előző héthez hasonlóan a reklámok hangereje miatt szankcionált egy médiaszolgáltatót. A testület gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

Árverésen értékesítenek egy békéscsabai, Ostoros utcai ingatlant

Behir.hu - 2026, február 5 - 14:53
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata árverésen kívánja értékesíteni a következő ingatlanát: a Békéscsaba, Ostoros utca 17. szám alatt található, kivett gazdasági épület megnevezésű ingatlan 1/1-ed tulajdoni hányadát.

Hírek

Cím
Új ajándékunk

Jótékonysági bálunk rendezése folyamán kerültünk kapcsolatba a

Aladin a színházban

2020 január 31-én másodi szíházi előadás az évadban. Az Aladin gyermekbarát feldolgozására az…

2019.12.16. Közmeghallgatás
2019.12.20. Testületi ülés
2019.12.16. Testületi ülés
2019.12.12. Testületi ülés
2019.12.04. Testületi ülés
2019.11.25. Testületi ülés
2019.11.08. Testületi ülés
2019.10.25. Testületi ülés

Oldalak