Hírolvasó
Ma van a magyar költészet napja
A magyar költészet napját 1964 óta ünneplik Magyarországon József Attila születésnapján, április 11-én. Ennek célja, hogy közelebb hozza a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez, és a mindennapok részévé tegye a költészetet.
Közel 15 milliárdból korszerűsítenek 12 békéscsabai és gyulai kórházi épületet
Közel 15 milliárd forint érkezik Gyulára és Békéscsabára, ebből az összegből 12 kórházi épület korszerűsítését végzik el. Mint azt dr. Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal vezetője kiemelte, ez az ország egyik legnagyobb egészségügyi beruházása, amelynek célja nemcsak a rezsiköltségek csökkentése, hanem a betegek ellátásának javítása is.
Győztes mérkőzés a Csabai Csirkefogóknak: 16-12-re nyertek az ELTE BEAC ellen
Az Árpád fürdő sátortetős medencéjében küzdöttek a Csaba Csirkefogók felnőtt kerettagjai az ELTE BEAC Budapest gárdája ellen, szombaton. A mérkőzés, mely az Országos Bajnokság másodosztályában zajlott le, csabai sikert hozott.
Csabai Ízek Vására: helyi termelők friss finomságai, míves portékái
Újabb fejezetéhez érkezett a Csabai Ízek Vására. Aki kilátogatott a vármegyeszékhely piacára kézműves sajtokat kóstolhatott, míves portékákat láthatott, és a házi tésztától a népszerű békési kosárfonás remekeiig mindent megtalálhatott.
Perceken múlt: rendőr mentett életet a lángok közül
Lakástűzhöz riasztották a rendőröket éjszaka Békéscsabán. Egy családi ház égett teljes terjedelmében, az épület felső szintjéről pedig egy idős férfi nem tudott kimenekülni. A békéscsabai rendőrök értek oda először, egyikük pedig egy létrán lehozta az emeletről a sokkos állapotban lévő férfit.
Választási közlemény a választókat érintő aktuális tudnivalókról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Helyi Választási Irodája közleményt adott ki a választópolgárokat érintő fontos tudnivalókról a választás napjára vonatkozóan. A közleményt az alábbiakban olvashatják.
Mutatjuk, hol lehet vért adni Békés vármegyében a következő napokban
Az Országos Vérellátó Szolgálat a szokásos feltételek mellett biztosít véradási lehetőségeket Békés vármegyében. Mutatjuk, hol lehet vért adni április 13. és április 17. között.
Szombaton megszerezheti a bronzérmet a BRSE
Az MBH-Békéscsaba amennyiben harmadszor is legyőzi az Újpestet a TippmixPro Női Extraliga bronzcsatájában, akkor a 3. helyen zár a bajnokságban.
Barna varangyot figyeltek meg a Holt-Sebes-Körös partján
A Körös-Maros Nemzeti Park tájain kanyargó Holt-Sebes-Körös kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület Észak-Békés vármegyében. Településeken keresztül, közel 50 km hosszan a hajdani vízi élővilág egyik őrzője.
Kukely Klára távozik Békéscsabáról
A 22 éves balszélső az NB I-es NEKA csapatához igazol – jelentette be a klub.
Az iskolaőrök is tanulnak – továbbképzésen vettek részt a rendőrők
A tavaszi szünetet kihasználva továbbképzésen frissítették fel, bővítették ismereteiket a Békés vármegyei közép- és általános iskolákban szolgáló, a diákok és a pedagógusok biztonságáért dolgozó iskolaőrök.
Mesejáték korhatár nélkül – Több mesefigura találkozik a színház új előadásában
Zalán Tibor: Vigyázat, a tetőn angyalok járnak! című mesejátékát állítják színpadra a Békéscsabai Jókai Színházban. A darabot Czitor Attila rendezésében láthatja a közönség a teátrum nagyszínpadán. Az előadás sajtónyilvános főpróbáját pénteken tartották.
Békéscsabán is megemlékeztek a felvidéki magyarok kitelepítéséről
Pénteken kora délután a békéscsabai városházán is megemlékeztek a Felvidékről kitelepített magyarokról. Az 1947. április 12. és 1949. június 5. közötti időszakban több tízezer embert hurcoltak el vagonokban Magyarország különböző településeire, köztük Békéscsabára is.
Segíts, hogy segíthessünk! – jótékonysági főzés a csabai piacon
A Békéscsabai Aktív Fiatalok Egyesülete (BAFE) április 11-én 11 órától szeretettel vár mindenkit a békéscsabai piac új csarnok részénél megrendezett jótékonysági főzésre! Az esemény célja, hogy közösen segítsünk a rászorulóknak: az ételosztás ideje alatt a helyszínen lehetőséget lesz adományok leadására több támogatott szervezet részére. Az eseményen frissen készült, csülkös bablevessel várják az érkezőket!
Vasárnap választás – Békéscsabán is megalakultak a szavazatszámláló bizottságok
Április 12-én jön a 2026-os országgyűlési választás. Békés vármegye 1-es számú választókerületében összesen 101, ebből Békéscsabán 69 szavazókör van. A szavazatszámláló bizottságok is megalakultak, így minden adott a választás zökkenőmentes lebonyolításához.
Kecskeméten jön a tavaszi lila-fehér rangadó
A Békéscsaba 1912 Előre a Kecskeméti TE otthonában lép pályára a labdarúgó NB II 25. fordulójában, szombaton. A házigazdák a dobogóért, míg a vendégek a bennmaradásért harcolnak, így mindkét csapat számára fontos lehet a három pont begyűjtése.
Hírek
| Cím | |
|---|---|
| Falusi karácsony 2016. |
Foto: Szodorai Imre Béla |
| FALUSI KARÁCSONY 2016 meghívó |
BÉLMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Szeretettel meghív mindenkit községünk… |
| 1956 - Megemlékezés |
1956 - Tisztelgés a forradalom és szabadságharc emléke… |
| Falunap 2016. Galéria |
Foto: Szodorai Imre Béla… |
| Falunap 2016. |
A falunapra ingyenes ebédjegyek átvehetők (minden bélmegyeri… |
| Bélmegyer Falunap 2016. Közvéleménykutatás |
Tisztelt Bélmegyeri Lakosok!Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő testületének lent… |
| FÁKLYÁS FELVONULÁS 2016. |
Szeretettel várunk mindenkit a hagyományos fáklyás felvonulásra |
| Ovi életképek-tornaszoba |
Bélmegyeri Ovoda |
| Ovi életképek 2. |
Bélmegyeri Ovoda |
| Ovi életképek 1. |
Bélmegyeri Ovoda |