Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: 7 óra 58 perc

400 millió önkéntes befizetés az eddigi legnagyobb adategyeztetési kampányban

8 óra 6 perc
Az első eljárások gyakorlati tapasztalatai alapján még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások. A 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forintnyi hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe, több gyanús társaság pedig a NAV látókörébe, melyek további vizsgálatokra számíthatnak.

Milyen programok várnak ránk a hétvégén Békés vármegyében? Mutatjuk!

9 óra 12 perc
Augusztus 22-e és 24-e között is színes programokkal várják az érdeklődőket Békésben, írjuk a részleteket!

Két szempár szegeződött a rendőrökre a a 44-es főút közepén, azonnal segítettek

10 óra 15 perc
Nem mindennapi mentésben vettek részt a szarvasi rendőrök.

Kupacsatába fordul a sportbarátság

11 óra 9 perc
A Gyula Termál FC csapata a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában a Csepel SC együttesét fogadja augusztus 23-án. A fürdővárosi gárda a bajnoki rivális fővárosi egylet ellen léphet a kupasorozat harmadik fordulójába.

A videójátékokat ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság

12 óra 2 perc
Országos témavizsgálatot kezdett a videójátékok fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzése érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve.

Eltűnt futballklubok nyomában címmel műsort vezet a Rádió 69-en a focibíró

13 óra 5 perc
A békéscsabai születésű, ám évek óta Békésen élő Dombi Ákos játékvezető – civilben autószerelőnek tanul – néhány hónapja Eltűnt futballklubok nyomában címmel kezdett el vlogolni a YouTube-on. Majd egy jó két hónapja, ezt címet a radio69.hu-ra is átemelte. A Békés megyei online rádión két hetente hallhatjuk a hangját.

5 dolog, amire a gyerekek egész életükben emlékezni fognak

14 óra 8 perc
Milyen gyerekkori emlékek maradnak meg? Carol Kim pszichoterapeuta szerint − aki az Instagramon ParentingResilience néven ismert − nincs szükség drága játékokra vagy pazar családi kirándulásokra ahhoz, hogy a gyerekek jó emlékeket szerezzenek - írja a helloszulo.hu.

Alkotói pályázatot hirdetett a HUN-REN

15 óra 9 perc
A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-t.

Szarvas Péter: Cselekedjünk a közösségért, gondoljunk a következő nemzedékekre!

2025, augusztus 20 - 22:00
A hagyományoknak megfelelően polgármesteri köszöntő vezette fel a nemzeti ünnep esti programsorát a Szent István téren. Szarvas Péter kiemelte, a magyar államalapítás ünnepe egyszerre alkalmas a múltra való emlékezésre, a jelen értékelésére és a jövőbe tekintésre.

A falugazdászok ingyenesen elkészítik a gazdasági pályázatokat

2025, augusztus 20 - 19:40
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi és a fiatal gazda pályázatokhoz hasonlóan a NAK falugazdász tanácsadói ingyenesen elkészítik és benyújtják a Gazdaságátadási együttműködés támogatását célzó pályázatokat.

Békés megye hírei - Híradó - 2025. 08. 20.

2025, augusztus 20 - 19:00
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2025. 08. 20.

Táncra perdültek a csabaiak a Szent István téren

2025, augusztus 20 - 18:53
Az augusztus 20-ai békéscsabai eseménysor délután további színes, zenés-táncos programokkal várta az érdeklődőket a Szent István téren.

Augusztus 20: Zászlófelvonás és kenyérszentelés Békéscsabán

2025, augusztus 20 - 18:30
Az augusztus 20-ai békéscsabai eseménysor délután három órakor folytatódott az ünnepélyes zászlófelvonással, ökumenikus kenyérszenteléssel és szegéssel, valamint további színes zenés-táncos programmal.

Elindult a Legendás mesék sorozat

2025, augusztus 20 - 17:46
A Szent István-nap keretében elindult a Legendás mesék sorozat, amelynek epizódjai a Spotifyon hallgathatók meg.

A kiegyenlítettebb teljesítmény a cél a csabai kosárlabdacsapatnál

2025, augusztus 20 - 16:47
Javában zajlik a felkészülés az NB I/B zöld csoportjában szereplő Békéscsabai KK együttesénél. A csapathoz két fiatal játékos is csatlakozott, akik pótolják majd a három távozót. A viharsarki gárda edzőmérkőzésekkel és tornákkal hangol a közelgő bajnoki szezonra, ahol a kiegyenlítettebb teljesítményen lesz a hangsúly, de nem titkolt cél a mezőny legjobb nyolc csapata között végezni a zárásnál.

Íjakat megfeszíteni! – Elkezdődött a Történelmi Íjász Világbajnokság Gyulán

2025, augusztus 20 - 15:55
Idén ismét a Békés vármegyei fürdőváros ad otthont a rangos HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokságnak, amelyre több, mint harminc országból érkeztek versenyzők. Az eseményt szerdán délután, a gyulai várnál felállított Tószínpadon nyitották meg.

Ők nem tartják szárazon a puskaport – A hétvégén újra Országos Vízipisztolycsata

2025, augusztus 20 - 14:44
A Magyar Fürdőszövetség három éve indított kezdeményezése, az Országos Vízipisztolycsata mára hagyománnyá vált, melyhez az első két alkalomhoz hasonlóan szép számmal csatlakoztak a szövetség tagfürdői. Az idén mintegy 40 helyszín kapcsolódik be az augusztus 23-ai akcióba, mely ezúttal is egyben rekordkísérlet lesz.

Születésem fája – a legifjabb doboziakat köszöntötték

2025, augusztus 20 - 13:45
A hagyományoknak megfelelően idén is az augusztus 20-ai programsorozatban tartották meg Dobozon az újszülöttek köszöntését. A 2019-ben indult kezdeményezés részeként az elmúlt esztendőben született gyermekek tiszteletére a kastélyparkban elültették a „születésem fáját”, amelynek névtáblájára idén huszonhat név került fel.

Hírek

Cím
Népszámlálás, 2022: Feleljünk, egymásért!

Javában zajlik a népszámlálás internetes önkitöltési szakasza.…

Hirdetmény

ÉRTESÍTÉS

Tüzifa tájékoztató 2022

Értesítés

Értesítem a lakosságot, hogy a szociális…

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk Bélmegyer lakosságát, hogy hétfőn és pénteken 14:…

DAREH ügyfélfogadás

A járványügyi helyzetre való tekintettel kérjük ügyfeleinket,…

Hirdetmény

Tájékoztatom, hogy a Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti…

Változik a települési ügysegéd ügyfélfogadási rendje

Álláslehetőség

Munkavállalót keresünk az alábbi pozíciókba:

(Lásd a letölthető dokumentumban)

Terepakadályfutó verseny meghirdetés

A Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Honvéd Rákóczi Sportegyesület és…

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2022. július 04. (hétfő) és 2022. július 08. (péntek…

Oldalak