Behir.hu
Békéscsabán 189 fő szavazhat majd nemzetiségi listára
Azok a választópolgárok, akik az országgyűlési képviselők választására is kiterjedő hatállyal 2026. április 2-áig kérték a nemzetiségi névjegyzékbe vételüket (az erre rendszeresített űrlap „B” rovatát is bejelölték), pártlista helyett nemzetiségi listára szavazhatnak majd április 12-én.
Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban
Nyitva tart a legtöbb kormányablak az országgyűlési választás hétvégéjén, április 11-én szombaton, valamint 12-én vasárnap. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség. Fontos, hogy az érintett napokon kizárólag bankkártyával lehet a felmerülő díjakat megfizetni.
Pénteken tartják a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapját Békéscsabán
A magyar Országgyűlés 2012 decemberében nyilvánította a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává április 12-ét. Azért ezt a dátumot választották, mert 78 évvel ezelőtt, ezen a napon indult a szülőföldjükről kitelepített felvidéki magyarokat szállító első vonatszerelvény Magyarországra. Békéscsabán most április 10-én lesz megemlékezés.
Roma holokauszt kiállításon szerepelnek a gyulai múzeum darabjai
Ismét fővárosi kiállításon szerepelnek a gyulai múzeum gyűjteményének darabjai. A közgyűjteményben őrzött Erdős Kamill-hagyaték a korábbi, néprajzi tárlatokat követően most a roma holokauszt témájának feldolgozásához szolgál kulcsfontosságú adatokkal.
Milliárdos támogatás jut a tanyák infrastrukturális fejlesztésére
Az agrártárca kiemelt figyelmet fordít a tanyasi életforma fennmaradására, a tanyasi identitás megőrzésére és a vidéki infrastruktúra fejlesztésére. Ezért hirdette meg a tavalyi évben, az új agrártámogatási ciklusban is a tanyák infrastrukturális fejlesztésére szolgáló 15 milliárd forint keretösszegű felhívást.
Mágneshorgászat közben bántalmazta a békéscsabai apa kiskorú fiát
Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 54 éves büntetlen előéletű békéscsabai férfival szemben, aki kiskorú fiát bántalmazta.
Hanghatással járó katonai kiképzési sorozat lesz Békéscsabán
A Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalja (101. TVZ) nagyszabású kiképzési sorozatot tart áprilisban Békés vármegyében. A lakosságnak több helyszínen is fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülnie.
Minden tőke számít – a Nébih új lakossági tematikus aloldalt indított
Elindult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal új, a szőlő aranyszínű sárgaság betegséggel foglalkozó lakossági tematikus aloldala. Az elsősorban hobbikertészeknek és az érdeklődő nagyközönségnek szóló felület létrehozását hazánk jelenlegi, nagymértékű FD fertőzöttsége indokolja.
Minden negyedik diák kettesre érettségizett tavaly matekból középszinten
Az Oktatási Hivatal statisztikái szerint a legtöbben, 18935-an a 2025-ös májusi matekérettségin kettest kaptak középszinten. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden negyedik diáknak elégséges került bele az érettségi bizonyítványába.
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
Nagy István: 500 millió forint többletforrás a hungarikum pályázatokra
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra - jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek 1,55 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szállodákban, ami 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége honlapján közzétett februári Trendriportból.
Békés megye hírei - Híradó - 2026. 04. 06.
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2026. 04. 06.
Ma kezdi meg az NVI a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn megkezdi a már beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Hétfő reggelig 151 485 levélszavazatot adtak már le, ebből 142 647-et külképviseleteken, 8838-at pedig levélben juttattak vissza az NVI-hez.
Kedvező nyugdíjszámítási szabályok
Az átlagkeresetek előző évi növekedése idén is pozitív hatással volt a nyugdíj összegének alakulására.
Hírek
| Cím | |
|---|---|
| 2019.04.09. Testületi ülés | |
| 2019.03.29. Testületi ülés | |
| Eboltás |
Pótoltás időpontja:… |
| Falugazdász fogadóórája |
… |
| Lomtalanítás |
Emlékeztetjük a Tisztelt Lakosságot, hogy június 1-jén (… |
| Óvodai beíratás 2019. |
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2019/2020-as nevelési évre az óvodás korú gyermekek… |
| Vas Olga néni 90 éves lett |
Vas Olga nénit 90. születésnapja alkalmából Kovács János polgármester úr is felköszöntötte.… |
| Nyári munka diákoknak |
16 és 25 év közötti bélmegyeri fiatalok idén is jelentkezhetnek nyári munkára… |
| Óvodapedagógus állás |
Óvodapedagógusi állás Bélmegyeren - részletek a csatolmányban |
| Húsvét előtti hulladékszállítás |
Április 19. (nagypéntek) helyett előző nap, április 18-án szállítják a kommunális hulladékot a… |