Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: 56 perc 48 másodperc

Kezdődik a Házasság Hete – igét hirdettek a házasság intézményéért

1 óra 14 perc
A békéscsabai, Október 6. utcai baptista imaházban Meláth Attila, a Váci Baptista Gyülekezet lelkésze tartott igehirdetést.

Rendkívül erős évad volt – átadták a 2025-ös Bárka-díjat

2 óra 21 perc
A Sík Ferenc Kamaraszínház adott otthont az Ünnepi Bárka-estnek szombat késő délután. Az irodalmi folyóirat munkatársai, Szarvas Péter polgármester és Herczeg T. Tamás színházigazgató jelenlétében adták át a 2025-ös Bárka-díjat.

Séta a Maros-ártérben és madárgyűrűzés a Bökényben

3 óra 16 perc
A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén január 24-én tartották meg az idei első, szakvezetéses terepi programot. A résztvevők először egy rövid sétát tettek a Maros-ártér magyarcsanádi szakaszán, majd madárgyűrűzési bemutatóra invitálták a vendégeket.

Varga Tamás: Békéscsabán lesz a Tour de Hongrie első szakaszának befutója

4 óra 7 perc
Február 3-án bemutatták a Tour de Hongrie útvonalát. A magyar országúti kerékpárversenyt idén május 13-a és 17-e között rendezik meg, az első szakasz Gyuláról rajtol, átmegy Békéscsabán, és itt lesz a befutó is. A versenyről Varga Tamás alpolgármesterrel beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

Bács-Kiskun vármegyében is igazolódott a madárinfluenza jelenléte

5 óra 6 perc
Bács-Kiskun vármegyében, Lakitelek településen egy pecsenye kacsa telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása jelenleg folyamatban van. A betegség jelentkezésének és tovább terjedésének megelőzése a teljes baromfi ágazat szempontjából kulcsfontosságú.

Békésbe is jut az óvodásokat és családjaikat segítő csomagokból

5 óra 44 perc
Folyamatosan zajlik a Felzárkózó településeken élő óvodáskorú gyermekek egészséges fejlődését segítő egységcsomagok kiosztása, eddig az ország 157 településen 6900 – ebből Békés vármegyében 1 faluban már 61 – gyermek szülei vették át a higiéniai termékekből, ruhaneműből, készségfejlesztő játékokból összeállított csomagot, melyet szakemberek ajánlásai alapján állított össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

6 óra 51 perc
A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.

Ellenőrzött szaporítóanyaggal a szőlő aranyszínű sárgaság terjedése ellen

7 óra 59 perc
A szőlő aranyszínű sárgaság (FD) fitoplazma megfékezése érdekében fontos szerepük van az ellenőrzött szaporítóanyagoknak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők és vásárlók figyelmét, hogy a hatósági intézkedések betartásával kizárólag ellenőrzött, címkével ellátott szaporítóanyagot használjanak, ezzel is megakadályozva a betegség terjedését.

Másodszor is fölényesen nyert a Csaba a Hajdúnánás ellen

2026, február 7 - 20:41
A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE az őszi, tizenegy gólos győzelem után ezúttal 34–24-re diadalmaskodott a Hajdúnánás SK ellen a női kézilabda NB I/B 16. fordulójában. A mérkőzés legjobbja a tizennyolc védést bemutató Németh Kata volt.

Megtévesztéssel jutott láncfűrészhez egy kétegyházi férfi

2026, február 7 - 19:34
Kisebb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 30 éves büntetlen előéletű kétegyházi férfival szemben, aki megtévesztéssel jutott egy 250 ezer forint értékű láncfűrészhez és azt nem adta vissza.

20. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál – a hétvégén zsűrizték a pályaműveket

2026, február 7 - 18:56
A Kárpát-medence egyik legrangosabb iparművészeti fesztiváljára több, mint kétszáz pályamunkát küldtek az alkotók. A tizenhárom tagú zsűri feladata kiválogatni a díjazott, illetve a kiállításon helyet kapó viseleteket, szőtteseket, valamint szakrális szőtteseket.

Székesfehérváron zárja az alapszakaszt a BRSE

2026, február 7 - 17:33
Az MBH-Békéscsaba vasárnap befejezi a TippmixPro Női Extraliga alapszakaszát, az utolsó fordulóban a MÁV Előréhez látogat.

Verőfényes Toszkána – a Mediterrán alkotótábor vándortárlata a Lencsésin

2026, február 7 - 16:15
Színes Toszkána címmel nyílt a Mediterrán alkotótábor nyáron készült festményeiből összeállított kiállítás péntek este a Lencsési Közösségi Házban. A tárlaton tizenkilenc alkotó ötvennégy képét február végéig lehet megtekinteni.

Kerek jubileum – Átadták a felújított Szlovák Kultúra Házát

2026, február 7 - 15:39
Ünnepélyes keretek között adták át szombaton a nemrég felújításon átesett Szlovák Kultúra Házát. A 25 millió forintos kormányzati támogatásból végrehajtott beruházás részeként megújultak a belső terek, valamint új arculatot kapott a recepció is az épületben.

Pintér Andrea Békéscsabán folytatja a rehabilitációt

2026, február 7 - 14:41
A center súlyos sérülése után a Békéscsabai Röplabda Akadémián készül a visszatérésre.

Hírek

Cím
Figyelem! EBOLTÁS!

Értesítjük a lakosságot,…

Dareh 2023. III. negyedévre vonatkozó lakossági tájékoztató

 

Ügyfélfogadás rendje:

Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén…

Lomtalanítás Bélmegyeren 2023. június 2.

A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. értesíti…

Áramszünet 2023. május 22.

Tisztelt Ügyfelünk! 

Áramszünet 2023. május 12.

Tisztelt Ügyfelünk! 

Rendőr- és Tűzoltónap

Bemutatókat, játékos programokat szervez a rendőrség és a katasztrófavédelem április 27-én 9…

Óvodai beiratkozás 2023.

HIRDETMÉNY

Értesítjük a Tisztelt…

Új ügyeleti alapellátással kapcsolatos tájékoztatás

Az ügyeleti alapellátást 2023. május 1-tól Békés vármegyében is az Országos…

Dareh 2023. II. negyedévre vonatkozó lakossági tájékoztató

A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy…

Oldalak