Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 8 óra 15 perc

Az egészségügyi várólista-csökkentési programra 21,6 milliárd forintot költenek

9 óra 1 perc
Az egészségügyi várólista-csökkentési programmal a kormány célja az, hogy 2027 végére a várakozási idő a fekvőbeteg-ellátásban hat hónap, a járóbeteg-ellátásban két hónap alá csökkenjen. A kórházak november 15-ig minden 180 napnál régebben várakozó beteg helyzetét egyenként felülvizsgálják, frissített várólistaszámok 2026 novemberében várhatók. A program 21,6 milliárd forintból valósul meg.

Dr. Blahó János a csabai, Gyarmathy Zsolt a gyulai tankerületi központ vezetője

9 óra 55 perc
Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A hétfőn este közzétett lista szerint a Békéscsabai Tankerületi Központ vezetője dr. Blahó János, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója pedig Gyarmathy Zsolt György.

Az öröklődő változékonyság első formái a gének előtt is megjelenhettek

11 óra 3 perc
Hogyan öröklődhettek tulajdonságok azelőtt, hogy kialakult volna a DNS és az RNS? A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói számítógépes modellel mutatták meg, hogy egyszerű autokatalitikus kémiai hálózatok, amelyek saját összetevőik képződését segítik elő, korai, primitív sejtekben képesek lehettek állapotok átörökítésére, változatok létrehozására és a szelekcióra adott válaszra. Az eredmény a PNAS folyóiratban jelent meg.

Így emelkednek a nyugdíjak 2027-ben

2026, november 2 - 19:42
A 2027-es költségvetés tervezete jelentős nyugdíjemelést tartalmaz a kisnyugdíjasok számára, de más intézkedések is könnyebbé teszik az idős emberek mindennapjait.

Dráma a drámák körül - Milyen kihívások várnak a magyar drámairodalomra?

2026, november 2 - 18:47
A Mindentudás Színházi Egyetemének hétfői előadásán dr. Jászay Tamás egyetemi oktató, szerkesztő és kritikus kalauzolta el a hallgatóságot a mai magyar dráma világába Válság vagy virágzás című előadásával. A Békéscsabai Jókai Színház eseménysorozatának célja a nézők színházművészettel kapcsolatos megértésének elméllyítése.

Mintegy 4000 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdaság fejlesztésére

2026, november 2 - 17:49
Mintegy 4000 milliárd forintos keret áll rendelkezésre jövőre a magyar gazdaság fejlesztésére, ennek része 700 milliárd forint költségvetési forrás, 900 milliárd forint európai uniós támogatás, valamint a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitelprogramjai – mondta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter hétfőn.

Itt van az ősz, itt van újra: téli gumira kell cserélni!

2026, november 2 - 16:51
A hűvös őszi évszak beköszöntével időszerűvé vált, hogy téli gumira cseréljük a nyári gumikat járműveinken. A megfontoltság és az előrelátás kellemetlen meglepetésektől óvhatja meg az autótulajdonosokat.

Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke

2026, november 2 - 16:22
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte honlapján az Ab.

Jól csak a szívével lát az ember – A kis herceget mutatják be a Jókai színházban

2026, november 2 - 15:58
Antoine de Saint-Exupéry nagysikerű regényét, A kis herceget állítják színpadra a Békéscsabai Jókai Színházban. A zenés mesejátékot Hevesi Fanni rendezésében láthatja a közönség szerdától.

Több vidéki város már korlátozza az elektromos rollerek használatát

2026, november 2 - 15:04
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a gyalogosok védelmében, Békéscsabán egyes területekre tilos e-rollerrel behajtani, Pécs pedig a készülő országos szabályozás hatálybalépése után dönt a helyi előírások szükségességéről - derült ki az önkormányzatok MTI-nek adott tájékoztatásából.

Védműbejárást tartottak a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei

2026, november 2 - 14:00
Védműbejárást tartottak a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai az elmúlt hetekben – tették közzá az igazgatóság közösségi oldalán.

Tökfaragás, jelmezverseny, koncertek – Gyulai Halloween Fesztivál 2026

2026, november 2 - 12:55
Halloween fesztivált rendeztek a múlt héten Gyulán, a fürdővárosi kemping és üdülő létesítményben. A rendezvényen tökfaragás, jelmezverseny, koncertek és egyéb gyermekprogramok várták a látogatókat.

Parkoló kocsikból lopott, majd csúnya balesetet okozott egy férfi Dévaványán

2026, november 2 - 12:01
Több bűncselekményt is elkövetett egy férfi, aki a gyanú szerint bódult állapotban volt. Parkoló kocsikba nyúlt be, egyiket meg is rongálta, majd elvitt egy kisteherautót, amivel balesetet okozott. A rendőrök őrizetbe vették.

Az aikidó alapítójának dédunokájától tanultak a gyulai Aki Shiro Dojo mesterei

2026, november 2 - 11:18
Felejthetetlen szakmai élményben volt részük a gyulai Aki Shiro Dojo mestereinek a közelmúltban megrendezett nemzetközi aikidótáborban. Az Aikikai Hungary Szövetség által szervezett nagyszabású szeminárium meghívott díszvendége és vezető oktatója Ueshiba Mitsuteru Sensei volt, a harcművészet alapítójának, Ueshiba Morihei Ō-Senseinek a dédunokája.

Jönnek az óriási akciók: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

2026, november 2 - 10:26
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.

Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés

2026, november 2 - 09:25
A miniszterelnök felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés négynapos ülésének első napja. A képviselők ismét tárgyalják a tőkealapok tényleges tulajdonosainak megismerhetőségét biztosító javaslatot, valamint a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést.

Hírek