Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 10 óra 36 perc

Budapesten versenyeztek a Torna Club Békéscsaba fiatal tornászai

11 óra 22 perc
Ismét elkezdődött a versenyszezon a Torna Club Békéscsaba sportolói számára. Ezúttal a közelmúltban Budapesten, a Kezdő Országos Egyéni- és Csapatverseny harmadik fordulóján mérettették meg magukat.

A jövőért ma kell cselekedni! – Véget ért a gyulai makkgyűjtési verseny

12 óra 17 perc
Véget ért a gyulai önkormányzat Ültessünk Jövőt! programjának makkgyűjtési versenye, amelyben a gyulai iskolák osztályai vettek részt. A verseny díjátadóját kedden délután tartották a gyulai városháza dísztermében.

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

13 óra 24 perc
Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Tudta, hogy Grecsó Krisztián is az egykori csabai főiskolán tanult?

2026, november 3 - 18:21
Pódiumbeszélgetést rendeztek Grecsó Krisztián íróval a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán kedden délután. A csabai felsőoktatás 40. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozatában az egykori főiskola ismert diákjait hívják meg élménybeszámolóra.

Anya, fiú, szeretet és a szlovák szál – filmes délután a Center Moziban

2026, november 3 - 17:54
Nem minden film után könnyű felállni a moziszékből. A Mommy Blue című alkotás után például az embernek inkább az jut eszébe, hogy még maradna egy kicsit, és átgondolná, mit is látott. A Center Moziban kedd délután az egyik teremben Mayer Bernadette rendezővel és Csepeli Eszter operatőrrel találkozhatott a közönség. Ezzel párhuzamosan a másik teremben a szlovák filmművészet legújabb alkotásai és eredményei kerültek reflektorfénybe.

Kábszer a fűszer között – kábítószer-kereskedelemmel vádolnak egy csabai férfit

2026, november 3 - 17:11
Kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolják azt a békéscsabai illetőségű férfit, aki marihuánát termesztett a város külterületén található tanyáján, majd azt értékesítve, több mint ötmillió forint bevételre tett szert. A Gyulai Törvényszék az ügyben előkészítő ülést tartott kedden.

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

2026, november 3 - 16:51
Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.

Kiváló Szociális Munkáért kitüntetettek: Gujné Szabó Tünde és Szatmári Károly

2026, november 3 - 16:07
Békéscsaba önkormányzata a Csabagyöngye Kulturális Központban tartotta a szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepségét, ahol Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést kapott Gujné Szabó Tünde és Szatmári Károly.

Csabai kispályás: Nem hibáztak az éllovasok

2026, november 3 - 15:33
Október 26. és 30. között bonyolították le a 11. fordulót a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban Békéscsabán. Mutatjuk az eredményeket és a tabellák állását!

Mindenki másba szerelmes – Csehov: Sirály című művét mutatják be a színházban

2026, november 3 - 14:37
Anton Pavlovics Csehov: Sirály című színművét állítják színpadra a Békéscsabai Jókai Színházban. A lélektani vígjáték művészetről, szerelemről és beteljesületlen vágyakról beszél finom iróniával és fájdalmas humorral. A darabot Keresztes Attila rendezésében láthatja a közönség decembertől.

Éjszakai repülési képzés a békéscsabai repülőtéren

2026, november 3 - 13:41
A Békés Airport Kft., a békéscsabai repülőtér üzemben tartója ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy a Wizz Air pilótaképzési programjának részeként 40 kadét teljesíti az éjszakai repülési képzéséhez előírt gyakorlati feladatokat a csabai reptéren.

Elülső keresztszalag-szakadást szenvedett Pintér Andrea

2026, november 3 - 12:46
A Békéscsaba csapatkapitánya az UTE elleni szombati, TippmixPro Női Extraliga-mérkőzésen sérült meg.

Országgyűlés: Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

2026, november 3 - 11:51
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e. Az Országgyűlés mai ülésén 193 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a képviselők a Tisza december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslatát.

Ne lépjünk egymás tyúkszemére – a békési kultúra közös ügyei

2026, november 3 - 11:21
Nem árt időnként összeülni azoknak, akik ugyanazért a közönségért, ugyanazért a kulturális élményért és – valljuk be – sokszor ugyanazért a szabadidőért dolgoznak. Kedden délelőtt a Csabagyöngye Panoráma termében éppen erre nyílt alkalom: a Közös kincseinkért nevű szakmai napon Békés megye közművelődési szakemberei, kulturális célú civil szervezetei és művelődő közösségeinek képviselői találkoztak.

Nem kerülik el a rétisasok figyelmét a Maroson gyülekező madárcsapatok

2026, november 3 - 10:25
Az évszakok változásával az élővilág, így a madarak viselkedése is sok esetben változik. A Körös-Maros Nemzeti Park tájain is jól megfigyelhetők e folyamatok. A Maroson is évszakról-évszakra más-más madárfajokat, más-más jeleneteket láthatunk.

Költségvetés 2027: A pozitívumok mellett problémákat látnak Békéscsabán is

2026, november 3 - 09:31
Több pozitívumot is lát a 2027-es tervezett központi költségvetésben Pécs polgármestere és Békéscsaba alpolgármestere, de a két vezető több problémára is felhívta a figyelmet. Debrecen ellenzéki polgármestere elismeri, hogy vannak kedvező változások a javaslatban, de szerinte "a kép vegyes".

Hírek

Cím
2019.01.25. Testületi ülés
2018.12.18. Testületi ülés
2018.12.14. Testületi ülés
2018.11.27. Testületi ülés
A forradalom hőseire emlékeztünk

Március 14-én a Művelődési Házban ünnepi…

Lomtalanítás

2019. június 1-jén lomtalanítási napot tart a DAREH BÁZIS.

…

Ünnepi műsor a Művelődési házban

Emlékezzünk együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire!

…
Farsangoltunk az óvodában

Gyönyörű napsütéses nap köszöntött ránk, ami már sejteti, hogy érdemes volt színes jelmezbe,…

Varga Feri bácsi 90 éves lett

Varga Feri bácsit 90. születésnapja alkalmából Kovács János polgármester úr és Nagyné Mikó…

Farsang 2019

Jó hangulatban telt a falusi farsangunk. Hálás köszönet a segítőknek, a jelmezeseknek és…

Oldalak