Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 55 perc 25 másodperc

Hazai pályán is bemutatkozik az Előre

1 óra 11 perc
Az egy héttel elhalasztott bajnoki fordulóban, szerdán a Szolnoki MÁV FC lesz a vendég a Kórház utcai stadionban.

Közösségépítés két keréken: Békés megyében tekernek a Bringás Vándor táborozók

1 óra 51 perc
Ismét Békés megyei utakat népesítettek be a fiatal bringások: negyedik alkalommal szervezik meg a térségben a Bringás Vándor táborokat, amelyek nemcsak a fizikai állóképességet, hanem a közösségi szellemet és az önállóságot is fejlesztik.

Játékosan a környezettudatosságról a CsabaParkban

2 óra 44 perc
Augusztus 11-én táborozó gyerekek jártak a CsabaParkban, ahol szemléletformáló programokon vehettek részt a HungAiry Békéscsaba jóvoltából.

Póstelek négy napig Rocktelek lesz – zúzás, fémsercegés és gitárgépek támadnak

3 óra 38 perc
Szerdán újra felmorajlik a Viharsarok. Szerdán kezdődik az V. Viharsarki Rock Fesztivál a Pósteleki Szabadidő Parkban. Négy nap. Két nagyszínpad. Több tucat banda. Nulla kompromisszum.

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást

4 óra 21 perc
Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.

Mozgásfejlesztéssel és közösségi erővel a teljesebb életért

4 óra 33 perc
A felnőttkori látásvesztés nemcsak a tájékozódási képességeket szűkíti be, de súlyos életminőségbeli és mozgásszervi veszteségekkel is járhat. A Látássérült Személyek Dél-alföldi Rehabilitációs Központja új szakemberek bevonásával indított mozgásfejlesztő programot, amellyel a mindennapi aktivitás megőrzésére és a biztonságos önálló életvitelre ösztönzik az érintetteket.

Elindította a munkát az Előre NKSE utánpótlásának új szakmai vezetője

5 óra 26 perc
Fabulyáné Kovács Tímea bízik abban, hogy minél több olyan játékost tudnak kinevelni, akik a felnőtt csapatban is megállják a helyüket.

Színházi különlegességekkel folytatódik a nyár Békéscsabán

6 óra 20 perc
Ismét különleges színházi előadások várják az érdeklődőket Békéscsabán a Békés Megyei Könyvtár, a Bán Ber Deep Heart Deep Soul Irodalmi Társaság és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködésének köszönhetően. A részletekről kedden délelőtt tartottak sajtótájékoztatót.

Kiesett a Felületkémia, hetesekkel négy között a Sziszi az Esti Kupán

7 óra 14 perc
A negyeddöntőkkel folytatódott a kispályás labdarúgó csapatok számára kiírt Esti Kupán Békéscsabán. Ezen a héten már eldől a végső sorrend, a csütörtöki elődöntők után pénteken rendezik a bronzmérkőzést és a finálét.

Lencsési Szent István Napi Előzetes – Takács Péter: Ünnepeljünk együtt!

8 óra 6 perc
Augusztus 15-én tartja a Szent István Napi Előzetest a Lencsési Közösségi Ház. Takács Péter intézményvető elmondta: a programokat úgy állították össze, hogy minden korosztály találjon benne kedvére valót.

Az év emlőse 2026-ban – A hasznos vadász: a molnárgörény

8 óra 59 perc
A molnárgörény Alföldünk embert kerülő, őshonos ragadozója. Ez a faj elsősorban síkvidéken él, a nyílt mezőgazdasági területeket, gyepeket kedveli. Éppen ezért Békés megyében az egyik leggyakoribb az előfordulása – Váncsa Klárának, a Munkácsy Mihály Múzeum természettudományos muzeológusának írása.

Ketten megsérültek a 44-es főúton – teljes útlezárás a kétsopronyi elágazásnál

9 óra 51 perc
Két ember megsérült abban a balesetben, amely kedd reggel történt a 44-es főúton, a kétsopronyi elágazásnál. A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Új sportággal színesítették a felkészülést: padeleztek a békéscsabai kézisek

10 óra 44 perc
A megszokott edzésrutin megtörése és az összetartás erősítése volt a célja annak a rendhagyó sportprogramnak, amelyen a Békéscsabai Előre NKSE tagjai kipróbálhatták a Magyarországon is egyre népszerűbb padelt a Nádas Padel Club egyik próbanapján. A szakvezetés szerint a jó közösség az alapja mindennek, hiszen a hosszú bajnokság során felmerülő nehézségekből is csak egy egységes csapat tud gyorsan kilábalni.

Együtt keresik a megoldást a csabai tanyák vízellátási problémáira

11 óra 36 perc
Több tanyán élő család jelezte, hogy az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a kútjaik vízhozama, és van, ahol el is apadt. Opauszki Zoltán tanácsnokot arról kérdeztük, mi történt a jelzések után, hogyan tudják orvosolni ezt az égető gondot.

Evolúciós időutazás - Állatkertek Éjszakája a Körösvölgyi Állatparkban

12 óra 31 perc
Augusztus 29-én különleges délutáni-esti programmal várja látogatóit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark.

A megelőzésben nincs nyári szünet

13 óra 37 perc
Mit tehetünk annak érdekében, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés? Hogyan védjük meg magunkat a csalóktól? A rendőrök különböző rendezvényeken adtak hasznos tanácsokat a Békésben.

Hírek

Cím
VÍZKORLÁTOZÁS

VÍZKORLÁTOZÁS

HŐSÉGRIASZTÁS TÁJÉKOZTATÁS

HŐSÉGRIASZTÁS TÁJÉKOZTATÁS

Ovi krónika TAVASZ

Ovi krónika
Gyere tavasz, várva várlak, hozz zöld ruhát fűnek, fának…

2026 szmsz mòdosìtàs rendelet

2026 szmsz mòdosìtàs rendelet

2026 rendelet 1melléklet

2026 rendelet 1melléklet

2026 szociàlis rendelet

2026 szociàlis rendelet

1.2026 költsègvetès rendelet mellèklet

1.2026 költsègvetès rendelet mellèklet

2026 költsègvetès rendelet

2026 költsègvetès rendelet

Jegyzőkönyv 2026.03.03.

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2026. március 03-án 08.00 órai kezdettel…

Jegyzőkönyv 2026.01.26.

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2026. január 26-án 07.00 órai kezdettel…

Oldalak