Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: 43 perc 46 másodperc

Vigyázzon, ha ebből a tortelliniből vásárolt!

59 perc 35 másodperc
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit.

Mutatjuk, hol lehet vért adni Békésben az utolsó teljes áprilisi héten

2 óra 16 perc
Békés vármegyében április 22. és 28. között is karját nyújthatja, aki segíteni szeretne.

Korán kezdtek virágozni a Kis-Sárréten az agárkosborok   

3 óra 18 perc
Az agárkosbor – újabb nevén agár sisakoskosbor – legnagyobb állománya a Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Kis-Sárréten van. Idén a szokásosnál jóval korábban jelentek meg az első virágok. 

Futtattak még – Letartóztatták a prostituáltakból élő sarkadi bűnbanda tagjait

4 óra 13 perc
Üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette és kitartottság bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy sarkadi bűnbanda négy tagja – három férfi és egy nő – letartóztatását, akik Berlinben magyar nőket „futtattak.”

5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben

5 óra 11 perc
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában – közölte a saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő.

Bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre

6 óra 13 perc
Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara; a falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját - jelentette be pénteki közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Lovas kiállítás és bemutató a Lencsési Közösségi Házban

2024, április 19 - 19:46
Új időszaki kiállítás nyílt Borgulya Ágnes Artetov festőművész alkotásaiból, a Lencsési Közösségi Házban. A szarvasi alkotó tárlatának címe: A világ kincse a lovak két szeme között rejlik.

Közel száz diák mutatkozott be a Zwack 37. díszmunka-bemutatóján

2024, április 19 - 19:10
A 37. Díszmunka-bemutatót és Szakmai Napot tartották meg a Békéscsabai SZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskolában. A résztvevő hallgatók az intézmény tornatermében és tantermeiben, valamint az aulában mutathatták be munkáikat. A zsűri a cukrászokat, dekoratőröket, pék-cukrászokat, pincér és szakács hallgatókat bírálták ezen a napon.

A BKV Előre ellen hangol az Előre a csoport rangadójára

2024, április 19 - 18:48
A 2. helyezett ESMTK elleni idegenbeli rangadó előtt a BKV Előre csapatát fogadja vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó NB III Dél-keleti csoportjának 25. fordulójában.

Kerecsen a szót, hogy elmondjam! – Zajlik a fészekfoglalás Dévaványán

2024, április 19 - 18:40
Magyarországon napjainkban a legtöbb természetes gallyfészekben költő kerecsensólyom a Körös-Maros Nemzeti Park tájain található. Idén, április közepéig öt pár foglalt fészket.

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

2024, április 19 - 17:21
Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.

Akár 150 ezerbe is kerülhet, ha nincs kint otthonunkon a házszám

2024, április 19 - 16:43
Szinte mindenkivel előfordult már, hogy időre kellett valahova érkeznie, de nem találata a pontos címet. Mert vagy nincs kint, vagy logikátlanul vannak a házak sorszámozva stb. Ilyenkor persze szidjuk a valaki összes felmenőit. De ki az a valaki? A ház kivitelezője? Az önkormányzat? A ház tulajdonosa?

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

2024, április 19 - 15:31
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.

Visszatekintő: Dr. Ferenczi Attila, volt képviselő – Fidesz-KDNP

2024, április 19 - 15:00
Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Az élet úgy hozta, hogy a 2019. november 12-ei alakuló ülés névsora nem lehet teljesen ugyanaz, mint a ciklust záróké. Dr. Ferenczi Attila 2022 márciusában elhunyt, munkájára a korábban vele készült interjúk alapján emlékezünk.

Visszatekintő: Hanó Miklós volt alpolgármester és képviselő – Fidesz-KDNP

2024, április 19 - 14:30
Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Az élet úgy hozta, hogy a 2019. november 12-ei alakuló ülés névsora nem lehet teljesen ugyanaz, mint a ciklust záróké. Hanó Miklós múlt év szeptemberében elhunyt, munkájára a korábban vele készült interjúk alapján emlékezünk.

Raul Toomas: Lehetne észt testvérvárosa Békéscsabának

2024, április 19 - 14:18
Békéscsabára látogatott Raul Toomas, Észtország magyarországi nagykövete csütörtökön, aki a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Észt napján tartott előadást országáról. Ezt követően diplomáciai látogatást tett a békéscsabai Városházán, ahol Szarvas Péter polgármesterrel több témában egyeztetett.

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

2024, április 19 - 13:50
A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.

Visszatekintő: Miklós Attila képviselő – Szövetség Békéscsabáért

2024, április 19 - 13:30
Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Miklós Attila beszámolóját olvashatják.

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

2024, április 19 - 13:10
A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.

Visszatekintő: Dr. Juhász István tanácsnok – Hajrá Békéscsaba

2024, április 19 - 12:45
Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban dr. Juhász István beszámolóját olvashatják.

Hírek

Cím
Nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés

Kérjük, aláírásával támogassa a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális…

Falugazdász fogadóórája

Értesítjük a tisztelt Lakosságot, hogy …

Farsangoltak az ovisok 2020

 

Hagyományainkhoz híven február végén az idén is maskarába bújtunk és jó hangulatú…

Farsang 2020

Nagyszerű hangulatban telt az idei farsang. Volt jelmezverseny, kiszebábégetés, fánk, tombola…

Kreatív foglalkozás a könyvtárban

Már harmadik alkalommal hívta alkotni és önkifejezni Szodorai Timi - aki községünkben nőtt fel…

Őszi óvodás gyulai kirándulás vonattal

Szép emléket hagyott a gyulai vonatozás ovisaink életében. A közlekedési téma felbukkanásakor…

Dirmeg, dörmög - avagy várjuk a medvét

Próbáltuk mi is követ az időjósló szokásokat. A medvés mondókák, énekek, mesék mellett…

Új ajándékunk

Jótékonysági bálunk rendezése folyamán kerültünk kapcsolatba a

Aladin a színházban

2020 január 31-én másodi szíházi előadás az évadban. Az Aladin gyermekbarát feldolgozására az…

2019.12.16. Közmeghallgatás

Oldalak