Hírolvasó

Zakatol tovább a StrandOn – galériával

Behir.hu - 56 perc 8 másodperc
A júniusi siker után július utolsó szombatján visszatért a StrandON a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőbe.

Az elemzőket is meglepte, mennyivel nőtt júniusban a munkanélküliek száma

Behir.hu - 1 óra 50 perc
Némi meglepetést okozott az MTI-nek nyilatkozó elemzők számára a foglalkoztatottak számának júniusi csökkenése és a munkanélküliek számának emelkedése, ami eltér a szezonális trendtől. A háttérben a bizonytalan gazdasági kilátásokat és a demográfiai helyzetet, a népesség fogyását látják a szakértők.

Papíron házasok, mégsem örökölnek: így néz ki a különélés ára a hagyatéknál

Behir.hu - 3 óra 1 perc
Gyakori tévhit, hogy a házastárs minden körülmények között törvényes örökösnek számít a gyermekek mellett. Bizonyos esetekben – például ha az elhunyttal évek óta külön éltek – a férj vagy a feleség teljesen kieshet a hagyatékból, sőt, még a korábban javára megírt végrendelet is érvénytelenné válhat – hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről – galériával

Behir.hu - 3 óra 41 perc
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről – tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság az MTI-t.

Öt csabai játékossal indul a röplabda-válogatott Eb-felkészülése

Behir.hu - 4 óra 6 perc
Július 27-én ismét munkába áll a magyar női röplabda-válogatott: Alessandro Chiappini együttese Telkiben kezdi meg a felkészülést az augusztus 21-én rajtoló Európa-bajnokságra. A hazai edzőtábor mellett Belgiumban és Spanyolországban is pályára lépnek majd a mieink, hogy a lehető legjobb formában érkezzenek meg Isztambulba.

Jazz a Meseházban – az ég részegen tapsolt… vízzel

Behir.hu - 4 óra 52 perc
A csudás koncerthelyszíneknek olykor vannak hátulütői is. Így járt csütörtök este a csabai Meseház is: ahogy az Ebony Consort a fűre lépett, az ég úgy döntött, beszáll ütősként.

Ecsettel Afrikába: élményfestés gyermekeknek Békéscsabán

Behir.hu - 6 óra 16 perc
Harmadik alkalommal szervezett élményfestést a Grafitpor Dekor- és Alkotóműhely a Munkácsy Emlékház udvarán szombaton. A gyermekeknek szóló foglalkozáson ezúttal Afrika állatvilága került a középpontba.

A lángos eltűnt, a sör arany lett – de a Balcsi csacsi mindent vitt

Behir.hu - 6 óra 58 perc
Húsz éve járunk Balatonszárszóra nyaralni. Húsz éve! Ez már nem nyaralás, ez egy előfizetés. Már nem tudjuk lemondani.

Gasztronómia, kultúra és zene – Szlovák nap a Csabai Piacon

Behir.hu - 8 óra 12 perc
A Csabai Ízek Vására ezúttal szlovák tematikájú nappal várta a látogatókat a Csabai Piac közösségi terére szombaton. A csabai szlovák önkormányzat brindzás haluskát kínált a piacra látogatóknak, valamint talpalávalót is biztosított, hiszen a Strapce citerazenekar szolgáltatta a már jól ismert szlovák dallamokat.

Ilyen még nem volt: jön az I. Sarkadi Traktoros Nap!

Behir.hu - 8 óra 49 perc
Hagyományteremtő szándékkal, Sarkadon először szerveznek traktoros napot augusztus 8-án. A látványos erőhúzó-, gyorsasági és ügyességi versenyek mellett egész napos családi programok, gépkiállítás és színes vásári forgatag várja a látogatókat Sarkadon.

Legendás dalok és látványos show – színpadon a Kiss Forever Band

Behir.hu - 10 óra 18 perc
A Kiss Forever Band foglalta el a színpadot péntek este a Főtéri Nyár programsorozat részeként a Szent István téren. A tribute zenekar koncertjén nemcsak a legendás amerikai együttes legismertebb dalai csendültek fel, hanem megjelentek a klasszikus Kiss-show látványelemei is.

Kuznyecovval a kispadon, új csapattal kezd az Előre a fővárosban

Behir.hu - 11 óra 7 perc
A tavasszal a másodosztálytól búcsúzó Békéscsaba 1912 Előre a Kispest-Honvéd FC II. csapatának otthonában lép pályára az új NB III-as idény első mérkőzésén.

Történetek, emlékek, előadások – újra itt a Megyeri Szabadegyetem

Behir.hu - 12 óra 2 perc
Péntek délután megkezdődött a III. Megyeri Szabadegyetem programsorozata a Békéscsabai Arany János Művelődési Házban. A háromnapos rendezvény idén is a történelem, a hagyomány és a közösségi gondolkodás jegyében várja az érdeklődőket.

1901 óta hárommal nőtt a 27 Celsius-fokot elérő középhőmérsékletű napok száma

Behir.hu - 13 óra 14 perc
Az elmúlt 125 év alatt 3,3 nappal nőtt a 27 Celsius-fokot elérő középhőmérsékletű napok száma országos átlagban - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben pénteken.

Hírek

Cím
Halottak napi mise

Emlékezzünk elhunyt szeretteinkre...

Bélmegyer Fáspuszta 3.
Bélmegyer Fáspuszta 2.
Fáspuszta első világháborús emlékmű: A tanyasi hősök emlékét őrzi

Fákkal körülölelt és benőtt tisztáson őrzi az első világháborúban elhunyt tanyasi katonák…

2018.10.09. Testületi ülés
2018.09.28. Testületi ülés
2018.09.25. Testületi ülés
2018.08.28. Testületi ülés
Búcsú 2018

Október 7-én, vasárnap tartottuk templomunk búcsúját. Az egyházi ünnep mellett idén világi…

Dohányos kupa és Szegedi Elek sportnap 2018 galéria

A 2018-as sportesemény képei

Oldalak