Hírolvasó

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

Behir.hu - 9 óra 5 perc
Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei kilencedik száma.

Nem könnyű egy szökőkút mellett szaxofonozni

Behir.hu - 9 óra 58 perc
Most már gőzerővel zubognak a csabai szökőkutak. Körbejártuk az öt belvárosit – a Szent István tériektől az Andrássy útiakon keresztül a Korzó térig. Néhány csabait a kutak szerepéről, üzenetéről kérdeztünk; azonfelül arra is kíváncsiak voltunk, kit, milyen élmény fűz hozzájuk.

Gyulai helyszínelők lettek a legjobbak

Behir.hu - 10 óra 48 perc
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, valamint a Békés Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság 2024. május 7-én rendezte meg a XIII. Baleset-helyszínelő Verseny vármegyei döntőjét Orosházán. A versenyzőket Pelleg József r. alezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője köszöntötte.

Miért fontos a tajkártya?

Behir.hu - 11 óra 41 perc
A társadalombiztosítási azonosító jel (taj) az egészségbiztosítási ellátások igénybevétele során a beteg azonosítását szolgálja.

Ismét a cukorbeteg gyermekekért futnak Szabadkígyóson

Behir.hu - 12 óra 35 perc
A két évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezést folytatva idén újra megrendezik a jótékonysági kastélyfutást a szabadkígyósi Wenckheim-kastélynál

Veszélyes kibertér: a világháló kockázatairól tartott fórumot a rendőrség

Behir.hu - 13 óra 31 perc
A kibervilág, vagyis a világháló adta lehetőségekről és veszélyekről rendezett tájékoztató fórumot szerdán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A belvárosi bevásárlóközpontban tartott rendezvényen a rendőrség és a társszervek munkatársai pódiumbeszélgetésekre és standokra várták az érdeklődőket. A KiberEst legfontosabb küldetése az volt, hogy az érdeklődők megismerjék és elkerüljék a legújabb adathalász és csalási módszereket.

Próbaidő alatt is éles helyzetben

Behir.hu - 14 óra 33 perc
Rendőrtanulónak köszönhetően kapta vissza elveszített táskáját egy szarvasi nő.

Csütörtökön kezdődik a XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Gyulán

Behir.hu - 2024, május 8 - 19:25
Harmadjára rendezik meg Gyulán a csütörtöktől vasárnapig tartó családi programfolyamot, amelyre közel négyezer tűzoltó érkezik. A korábbi eseményeket 1993-ban és 2009-ben rendezték meg a fürdővárosban.

Komfortosabb útélményért dolgozik a közút

Behir.hu - 2024, május 8 - 18:44
Békéscsaba és Doboz között burkolatjavítás zajlik a gerlai bekötőúttól egészen a Körösön lévő hídig. A munkálatokról Hunya Pétert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatóságának osztályvezetőjét kérdeztük.

Szombaton ismét fellélegezhetnek a csabai háztartások!

Behir.hu - 2024, május 8 - 17:59
A Tappe Hulladékgazdálkodási, Köztisztasági és Szolgáltató Kft. május 11-én, szombaton ismét lomtalanítási napot tart Békéscsabán.

Közlekedési kultúra napja: a biztonságra hívták fel a figyelmet

Behir.hu - 2024, május 8 - 17:15
Harmadik alkalommal emlékezett meg a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar a közlekedési kultúra napjáról szerdán. Az eseményen több szakértő is megosztotta tapasztalatait a témával kapcsolatosan.

Két fiatal békési költő versei és a karitatív munka elismerése a Stégszínpadon

Behir.hu - 2024, május 8 - 16:26
Kedden este a Békéscsabai Irodalmi Esteket már a Csabagyöngye Kulturális Központ Stégszínpadán rendezték meg. Az eseményen két Békés vármegyei költő először mutatta be a verseit a nagyközönségnek a Szeretlek Békéscsaba Egyesület támogatásával.

Benyugtatózták, majd kirabolták közös szeretőjüket a fiatal nők

Behir.hu - 2024, május 8 - 15:33
Társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt a Battonyai Járási Ügyészség vádirata alapján 5-5 év, illetőleg 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt a Battonyai Járásbíróság előkészítő ülésén egy 38 éves büntetett előéletű hódmezővásárhelyi, valamint egy 24 éves és egy 19 éves büntetlen előéletű dombegyházi nőt, akik úgy raboltak ki egy idősebb dombegyházi férfit, hogy előtte benyugtatózták.

Békéscsabai mérnökről nevezték el az M44 új pihenőhelyét

Behir.hu - 2024, május 8 - 14:40
Az M44-es gyorsforgalmi út egy újabb szakaszát vehették használatba az autósok május 7-én.

Juhász Zoltán: Akár lézerhárfázhatunk is a Békés Megyei Könyvtárban

Behir.hu - 2024, május 8 - 13:48
LézerSzimfónia interaktív hangszerkiállítás látható és hallható a Békés Megyei Könyvtárban. A rendhagyó kiállításról Juhász Zoltánnal, az intézmény igazgatójával beszélgetett a 7.Tv Csabai Forgatag című műsorában Csiffáry Zsuzsanna műsorvezető.

Az imának ereje van - Megtartották az I. Békés Vármegyei Imareggelit

Behir.hu - 2024, május 8 - 12:54
Az első Békés vármegyei imareggelit szervezte meg a Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezete a Békéscsabai Baptista Gyülekezet gyülekezeti termében. Az eseménysorozatot azért indították el a szervezők, hogy felhívják az emberek figyelmét az imádság fontosságára, mások elfogadására, egymás megsegítésére. A nyitóalkalmat Fazakas Gusztáv plébános vezette.

Mutatjuk, kik indulnak Békéscsabán az önkormányzati választáson

Behir.hu - 2024, május 8 - 12:00
Május 6-án lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő a június 9-ei önkormányzati választásra. Békéscsaba 4 polgármesterjelöltet, a 12 egyéni választókerületben pedig összesen 61 képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba. Mutatjuk, hogy kik indulnak, mely pártnak, szervezetnek, egyesületnek a támogatásával.