Fákkal körülölelt és benőtt tisztáson őrzi az első világháborúban elhunyt tanyasi katonák emlékét egy monumentum Fáspusztán. A szinte mindentől távol eső emlékmű létezéséről ma is kevesen tudnak.

A rejtélyekbe burkolózó első világháborús emlékművet szinte bizonyosan a tragikus sorsú gróf Hoyos-Wenckheim Fülöp állíttatta.

A különleges emlékműhöz Holóka Demeter Péterrel együtt indultunk el Körösladányból. Vezetőnk gyermekkora óta járja és kutatja a különleges táj értékeit és számos érdekességet tartogató történetét. Irányításával olyan helyeken haladtunk át, amelyeken az agráriumban dolgozók kivételével hétköznapi emberek viszonylag ritkán vagy talán soha nem járnak.

A vadregényes környezetben megfigyelhettük azt a fiatalnak jóindulattal sem nevezhető gyümölcsfát, amely olyan zamatos körtét terem, s amelyhez hasonlóval manapság nemigen találkozni. Megtapasztalhattuk a természet mindennapi kegyetlen törvényszerűségét is, amikor egy kabasólyom reptében kapott el egy másik madarat, hogy élelemhez jusson.
Miközben koptattuk a helyiek által csak „vésztői országútnak” nevezett földutat, elhaladtunk azoknak a tanyáknak a helye mellett is, amelyeken a Fekete család élt egykoron. Holóka Demeter Péter ennek kapcsán elmondta, sokat beszélgetett olyan emberekkel, akik valamikor erre éltek. Az említett népes famíliáról például köztudott volt, hogy remekül zenélnek és táncolnak. Akadtak esték, amikor összegyűltek egy kis muzsikára, és a zenebona ilyenkor messzire elhallatszott.

Kalauzunk megmutatta azt a területet is, ahol az élelmes tanyasiak valamikor úgynevezett vasárnapi gátat vagy tutajokat építettek. Ezt a földet akkoriban számos ér, nagyobb vizek szabdalták, és a helyiek a már említett gáton vagy tutajok segítségével vették elejét annak, hogy Vésztő felé egy óriásit kelljen kerülniük. A „járművön” gyakran nem csak ők utaztak, de a búzát is a segítségével vitték el a 30–50 méter kiterjedésű, két-három méter mély vizeken.

Közben elértük a Bélmegyerhez tartozó Fáspusztát, és elhaladtunk a legendás vadászkastély mellett is, amitől talán 300–400 méterre, fák ölelésében, egy kicsit a semmiben bújik meg az első világháborús emlékmű.

– A feliratból talán arra következtethetünk, hogy a monumentumot az első világégés után állították – vetette fel Holóka Demeter Péter. Igaza lehet, hiszen az emlékművön valóban az „Emlékezzünk az 1914–18. évi világháborúban elesett hősökre” felirat szerepel.
A mementó központi része egy földön fekvő, sebesült vagy elhunyt katonát ábrázol. Bármikor is készült a szobor, viszonylag jól viselte az évtizedek viszontagságait, hiszen állapota jónak számít.

A monumentum szinte bizonyosan a világháborúban elhunyt, az egykoron a közeli tanyákon élő katonák emlékét őrzi az utókor számára. Azon tíz, többre hivatott fiatalember neve szerepel, akik az orosz, az olasz vagy a szerb harctéren adták életüket a hazáért. A legifjabb 19, a legidősebb 36 éves volt. Kérdéses volt viszont, hogy ki állíthatta az emlékművet.

Kazinczy István – aki több kutatást is végzett a témában – az előzményekkel kapcsolatban elmondta, a fáspusztai vadászkastélyt báró Wenckheim Béla építtette, hogy tehermentesítse körösladányi otthonukat. 
A volt miniszterelnöknek, belügyminiszternek – aki haláláig a király személye körüli miniszteri tisztséget is betöltötte –, nem volt gyermeke, László öccse másodszülött fiát, báró Wenckheim Józsefet tette meg a kastély és a birtok örökösévé. Csakhogy pár évvel később egy váratlan katonai baleset következtében ő is elhunyt, közvetlen utód híján végrendeletében távolabbi rokonára, gróf Hoyos Fülöpre hagyta a birtokot.

A nyolcéves Fülöp 1885-ben engedélyt kapott Ferenc Józseftől a gróf Hoyos-Wenckheim név használatára, és ezzel elnyerte a kastélyt a földekkel. A Grazban élő Fülöp 1900-ban szerzett jogi diplomát. Ekkor már egy éve volt házas Borghese Paola olasz hercegnővel. Az iskola elvégzése után Fáspusztára költöztek, ahol még ugyanabban az évben megszületett Viktor nevű fiuk. Őt egy évvel később László, 1907-ben pedig Ilona követte. A gyerekek Pozsonyban, majd Budapesten jártak iskolába. Közben a világháború keleti frontját is megjárt apjuk a Magyar Földhitelintézetnél volt igazgató, 1924-től a magyar királyi kincstár főtanácsosa.

A család életét azonban tragédiák sorozata árnyékolta be. A szülők kilenc év különbséggel mindkét fiukat elvesztették. A köztudatban úgy él, hogy a halálukat a Borghese családon belül öröklődő betegség, a vérzékenység, a hemofília okozta.

Kazinczy István kiemelte, ezt cáfolják az adatok. Viktor, miután 1924-ben megszerezte az orvosi diplomáját, fél év múltán házasságot kötött Teleki Johanna grófnővel. Rövid ideig tanított az egyetemen, de a következő év tavaszán egy zürichi klinikán meghalt, 25 éves volt. A diagnózis: rosszindulatú lymphogranuloma, Hodgkin-kór. Az öccse, László ebben az időben szerzett gépészmérnöki diplomát a műegyetemen. A párizsi Sorbonne-on tanult tovább. Előbb Franciaországban, majd a debreceni egyetem fizikai intézetében dolgozott gyakornokként. 1934 őszén, 33 évesen halt meg leukémiában. Mindkettőjüket az atyai birtokon, Fáspusztán temették el, ahol később édesapjukat is.

1942. július 31-én reggel 8 órakor találtak rá a már halott Hoyos-Wenckheim ­Fülöp grófra a kastélyban. Öngyilkos lett. 
A halotti bizonyítvány szerint a méreg sztrichnin volt, amit akkoriban a rágcsálók irtására használtak. A gyermekei elvesztése okozta lelki fájdalmon túl tettében minden bizonnyal szerepet játszott eladósodása is. Ennek ellenére szinte bizonyos, hogy az akkori birtokán álló emlékművet ő állíttatta, hiszen a szokásjog szerint ez másként nem történhetett. 

- beol.hu -