Közigazgatási rezsicsökkentés

Közigazgatási rezsicsökkentés

2015.06.10

A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési
kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést.

A Kormány döntött arról, hogy 10 milliárd forint összegű közigazgatási rezsicsökkentést
hajt végre
, melyet az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával
kíván megvalósítani.

Ennek érdekében az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményez.
A konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási
szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben fejthetik ki véleményüket,
továbbá javaslatot tehetnek egy-egy további, általuk fontosnak tartott hatósági eljárás
díjmentessé tételére.

A konzultáció keretében az állampolgárok és a vállalkozások számára külön kérdőív került
összeállításra, melyek
kitöltése önkéntes és anonim. A két kérdőíven 9-9 hatósági eljárás
díjának vagy illetékének csökkentésére,
megszüntetésére tehet javaslatot a kitöltő,
valamint lehetősége van
további 1-1 díj vagy illeték csökkentését, megszüntetését ajánlani.

A kérdőívek kitöltésére 2015. június 5-től 2015. augusztus 6-ig van lehetőség.

A konzultáció lefolytatásának formái:

  • Papíralapú konzultáció

Az állampolgároknak lehetőségük van a kérdőíveket papír alapon kitölteniük, és leadniuk a
Kormányhivatalok ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben

  • Internetalapú konzultáció

A kérdőív kitölthető a www.kormanyhivatal.hu honlapon keresztül is. Az online kérdőívek
kitöltésére
2015. augusztus 6-án 24.00 óráig nyílik lehetőség.

Letöltés

2015/06/10 - 00:00

Hírek

Cím
Nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés

Kérjük, aláírásával támogassa a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális…

Falugazdász fogadóórája

Értesítjük a tisztelt Lakosságot, hogy …

Farsangoltak az ovisok 2020

 

Hagyományainkhoz híven február végén az idén is maskarába bújtunk és jó hangulatú…

Farsang 2020

Nagyszerű hangulatban telt az idei farsang. Volt jelmezverseny, kiszebábégetés, fánk, tombola…

Kreatív foglalkozás a könyvtárban

Már harmadik alkalommal hívta alkotni és önkifejezni Szodorai Timi - aki községünkben nőtt fel…

Őszi óvodás gyulai kirándulás vonattal

Szép emléket hagyott a gyulai vonatozás ovisaink életében. A közlekedési téma felbukkanásakor…

Dirmeg, dörmög - avagy várjuk a medvét

Próbáltuk mi is követ az időjósló szokásokat. A medvés mondókák, énekek, mesék mellett…

Új ajándékunk

Jótékonysági bálunk rendezése folyamán kerültünk kapcsolatba a

Aladin a színházban

2020 január 31-én másodi szíházi előadás az évadban. Az Aladin gyermekbarát feldolgozására az…

2019.12.16. Közmeghallgatás

Oldalak