Óvodások a színházban

Az óvodások második bérletes színházi előadására, a "sHów királynő" megtekintésére december 11-én került sor . Szokás szerint az iskolásokkal összefogva együtt utaztunk Békéscsbára. Ismerkedtünk a mesével, de így is ez a feldolgozás kicsit távol állt az óvodások világától. Sajnos az erős hangosítás több gyermeknek riasztó volt, velük az előtérben csodáltuk a gyönyörűen feldíszített karácsonyfát. Kicsi kíváncsiságuk felerősödött az előadás végére, így már közösen tapsoltunk a színészek búcsúzkodásánál. Reméljük bérletes előadásunk következő része közelebb fog gyermekeinkhez állni.

bélyegkép: 

Karácsonyi bábelőadás

Ebben az évben is az előzőekhez hasonlóan bábelőadással kedveskedett a békési Baptista gyülekezet Palánta bábcsoportja, melyet a Művelődési Házban adtak elő. Egy kedves családi történet keretében keltették életre a bábok a karácsonyi történetet, tanítottak szeretetre, elfogadásra, a várakozás örömére.  "Apróságok" szüleikkel, óvodások, iskolások, szülők, és az idősebb generációból is ültek a nézők soraiban. Köszönjük a csoport tagjainak és mindazoknak, akik segítették, hogy eljusson hozzánk az előadás.

bélyegkép: 

Karácsonyi muzsikálás

A múlt évhez hasonlóan karácsony havában A Bélmegyeri Óvodásokért Alapítvány éneklésre, muzsikálásra hívott óvodásokat, iskolásokat és minden érdeklődőt a gyulai Bogdán zenetanár házaspár közreműködésével. A zenés-hangszeres bemutatón lehetőségünk volt közös éneklésre, zenélésre, játékra a karácsony hangulatában. A Művelődési Ház nagyterme visszhangzott a szép dallamoktól, jókedvtől, boldogságtól.

bélyegkép: 

Bélmegyer falusi karácsony 2018. video

Falusi karácsonyi ünnepség került megrendezésre 2018. december 18-án Bélmegyeren, a Művelődési házban.
A video-t Szodorai Imre Béla készítette:

 

2018/12/18 - 00:00

Oldalak

Hírek

Cím
Dirmeg, dörmög - avagy várjuk a medvét

Próbáltuk mi is követ az időjósló szokásokat. A medvés mondókák, énekek, mesék mellett…

Új ajándékunk

Jótékonysági bálunk rendezése folyamán kerültünk kapcsolatba a

Aladin a színházban

2020 január 31-én másodi szíházi előadás az évadban. Az Aladin gyermekbarát feldolgozására az…

2019.12.16. Közmeghallgatás
2019.12.20. Testületi ülés
2019.12.16. Testületi ülés
2019.12.12. Testületi ülés
2019.12.04. Testületi ülés
2019.11.25. Testületi ülés
2019.11.08. Testületi ülés

Oldalak