Hírolvasó
Bonnyai Sanyi: Ha nagy leszek, majd eljöhetek magának segíteni?
Az adományozás nem korlátozódhat a karácsonyi időszakra, de 0-24-ben sem lehet segíteni, ugyanis meg kell találni azt a terültet, ami még nincs lefedve – vallja Bonnyai Sándor, békéscsabai szociális munkás. Közel két évtizede ismerjük egymást; tegeződtünk.
Ne mond, hogy túl fiatal vagy − Ifjúsági részvétel a városi döntéshozatalban
A békéscsabai városvezetés nagy hangsúlyt tesz az ifjúsági korosztály helyi döntéshozatalba való bevonására. A diákönkormányzat gondos szervezői munkát végez annak érdekében, hogy korosztályuk érdekei a megfelelő szinten legyenek képviselve.
Már szilveszter délelőtt pukkan a pezsgő – idén is futással buliznak Csabán
A hagyományoknak megfelelően sportosan zárul az év Békéscsabán, hiszen a helyi atlétikai klub már harminchetedik alkalommal rendezi meg a szilveszteri futógálát. Az indulók idén rendhagyó beérkező érmet kaphatnak, valamint nevezésükkel a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt is támogathatják.
December 29-étől ügyfélfogadási szünet lesz a csabai polgármesteri hivatalban
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 301/2024. (XII. 12.) közgy határozatában foglaltak szerint 2025. december 29. napjától 2026. január 4. napjáig tartó időtartamra Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában igazgatási szünetet rendelt el.
Változik az ügyfélfogadási rend a NAV ügyfélszolgálatain
2025. decemberi és 2026. januári munkaszüneti napokhoz kapcsolódó munkarendváltozás miatt a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága központi ügyfélszolgálatának és a kormányablakokban működő NAV-ablakainak nyitvatartása 2025. december 29-én, 30-án, 31-én, továbbá 2026. január 2-án és 10-én a következők szerint módosul.
101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig
Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
231 megmentett élet – Véradást szerveztek Békéscsabán
December 27-én, szombaton önkéntes véradást szervezett a Szeretlek Békéscsaba Egyesület a békéscsabai, Gyulai úti Vérellátó Központban. A segíteni szándékozókat reggel 8 és délután 14 óra között várták.
413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor
Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Ádász István: Ha sosem ettél banánt, akkor nem fog hiányozni
Egy 1987-es, közgés, csehszlovákiai sítáborban találkoztunk először. A pályán előfordult, hogy néha később vett be egy kanyart. Közben megemlítette, az édesapjával a moszkvai Helmholtz Szemklinikára évente járnak kezelésekre. A rendszerváltás után már nem mehettek. Fokozatosan vesztette el a szeme világát, 1995 óta már egyáltalán nem lát. 2020-ban lett a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnöke. Ádász Istvánnal, mindenki Ádász Pistijével beszélgettem.
Összefogás a rászorulókért, most Jaminában
Új helyszínen, de a megszokott szívvel és elkötelezettséggel folytatódott az Összefogás a rászorulókért elnevezésű jótékonysági ételosztó akció Békéscsabán, Jaminában a Kornélia ABC előtt. A kezdeményezés célja változatlan: meleg ételt, figyelmet és emberi törődést adni azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Ez alkalommal a Kornélia Étterem az NF-Gasztro Kft.-vel közösen finanszírozta az eseményt.
Közös kampány, közös élmények: Év végi programkavalkád Gyulán és Békéscsabán
Az elmúlt években látványosan elmélyült Gyula és Békéscsaba turisztikai együttműködése, amely az ünnepi időszakban is kézzelfogható eredményeket hoz. A közös kampányok, valamint a két város gazdag karácsonyi és év végi programkínálata egyértelműen azt üzeni: a térség egységben, élményekkel tele várja a látogatókat az év utolsó napjaiban és az új esztendő kezdetén.
Hírek
| Cím | |
|---|---|
| Gyógyszertár |
Széchenyi István utca 2. |
| Orvosi Rendelő |
Háziorvosi rendelő… |
| Önkormányzati Óvoda |
Rólunk: … |
| Művelődési Ház |
Művelődési ház … |
| Könyvtár Információs és Közösségi Hely |
Könyvtár Információs és… |
| Intézmények |
… |
| Bélmegyeri Vadászati lehetőség |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Hájas tészta |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Öreg hölgy, 250-300 éves Fehér fűzfa |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Sinka István munkássága |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |