Térkép nézet

Helyi Értéktár

2016, január 27

HELYI ÉRTÉKEK BÉLMEGYEREN

Bélmegyer Község Önkormányzata 1.061.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet által kiírt „Nemzeti értékek és hungarikumok” pályázat I. célterületére. Ebből kívánjuk létrehozni a Bélmegyer Helyi Értéktárat. Településünk ugyanis számos értéket rejt: a Körös-Maros Nemzeti Park bélmegyeri területének növény- és állatvilága, a Wenckheim és a Kárászi vadászkastély, helyi termékek (méz, tejtermék), hogy csak néhány példát említsünk. Az idősebb generáció is őriz az utókor számára fontos szellemi vagy tárgyi értéket. Szükségesnek tartjuk, hogy felhívjuk a jövő nemzedék figyelmét a megőrzendő értékek fontosságára, a meglévő hagyományok továbbvitelére és a kialakítandó helyi értéktár jelentőségére, és megismertessük a település lakóival ezeket az értékeket.
Bélmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete is megalakította a Helyi Értéktár Bizottságot. Ezt követően egy helyi értéklistát szeretnénk létrehozni a falu lakóinak segítségével. A Bizottság célja, hogy gondozza, dokumentálja Bélmegyer értékeit. Példaként szeretnénk bemutatni a lakosságnak Mezőberény működő értéktárát. Helyi értékeinket pedig egész napos rendezvény keretében kiállítással, előadással, helyi ízek kóstoltatásával, színpadi programokkal kívánjuk megismertetni.

A Bélmegyeri Települési Értéktár bővítésében, feltöltésében bárki részt vehet, a polgármesterhez címezve, írásban  javaslatot tehet, amelyet indokolni, szükség és lehetőség szerint dokumentálni kell.
Közös értékeink feltérképezésébe szeretnénk bevonni településünk lakóit, a civil szervezeteket, kulturális és oktatási intézményeket.
A beérkezett javaslatot az értéktár bizottság vizsgálja meg, a javaslattevőt szükség szerint hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a javaslattevő a hiánypótlásnak a megállapított határidőig nem tesz eleget, a bizottság érdemi tárgyalás nélkül az indítványt elutasítja. Az elutasítás nem akadálya annak, hogy a javaslattevő az értéktárba történő felvételt ismételten indítványozza. A hiánypótlást elmulasztó javaslattevőt a bizottságnak írásban erről a döntésről értesíteni kell.

Hogy lehet értéket javasolni?

Vegye sorra azokat a látnivalókat, érdekességeket, hagyományokat, hagyományőrzőket, természeti értékeket, épületeket, amelyeket Ön is szívesen megmutatna a Bélmegyerre érkező látogatóknak!

További terveinkről, a feladatokról folyamatosan tájékoztatjuk a falu lakosságát.

Kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre, hogy ötleteivel, javaslataival segítse ezt az értékmentő munkát!

Az alábbi linkre kattintva online válaszolhat a kérdésekre, vagy letöltheti azt szerkeszthető dokumentum fornában:

online kitölthető kérdőív

dokumentum letöltése


Elfogadott Helyi Értékek:

  1. Bélmegyeri Fás-puszta növény és állatvilága
  2. Wenckheim kastély
  3. Bélmegyeri akácméz
  4. Bélmegyeri disznótoros
  5. Kárászi vadászkastély
  6. Nátor János munkássága
  7. Sinka István munkássága
  8. Öreg hölgy, 250-300 éves Fehér fűzfa
  9. Hájas tészta
  10. Bélmegyeri Vadászati lehetőség

TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Bélmegyer Község Önkormányzat, Képviselő-testülete a Települési Értéktár Bizottság működési szabályzatát a magyar nemzeti értékek és Hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a következő képpen határozza meg: Dokumentum letöltése


KIVONATOK:

27/2015.(VI.30.) számú Képviselő-testületi határozat:

Bélmegyer Község Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztés alapján a bélmegyeri helyi települési értéktár bizottság létrehozásával, egyidejűleg a szervezeti és működési szabályzatával egyetért és az SZMSZ szabályzatot 9 fő bizottsági taggal elfogadja: Dokumentum letöltése

28/2015.(VI.30.) számú Képviselő-testületi határozat:

Bélmegyer Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi települési értéktár bizottságba az alábbi személyeket választotta meg: Dokumentum letöltése

 

Hozzászólások

Új hozzászólás

Hozzászóláshoz be kell jelentkezni
CAPTCHA
A karakterek beírására a spam robotok kiszűrése miatt van szükség. Kis és nagy betű között nincs különbség.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Hírek

Ünnepi megemlékezés és emléktábla avatás - részletes program 2016 ápr 01 Bélmegyer község újraalapításának 70. évfordulója és Gulyás György zenepedagógus, karnagy, tovább
Nátor János munkássága 2016 feb 14 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Nátor János munkássága” I. JAVASLATTEVŐ tovább
Sinka István munkássága 2016 feb 14 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Sinka István munkássága” I. tovább
Öreg hölgy, 250-300 éves Fehér fűzfa 2016 feb 15 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Öreg hölgy, 250-300 éves Fehér fűzfa” I tovább
Hájas tészta 2016 feb 15 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Hájas tészta” I. JAVASLATTEVŐ ADATAI tovább
Bélmegyeri Vadászati lehetőség 2016 feb 15 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Bélmegyeri Vadászati lehetőség” I. tovább
Bélmegyeri akácméz 2016 feb 14 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Bélmegyeri akácméz” I. JAVASLATTEVŐ tovább
Bélmegyeri disznótoros 2016 feb 14 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Bélmegyeri disznótoros” I. JAVASLATTEVŐ tovább
Kárászi vadászkastély 2016 feb 14 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez „Kárászi vadászkastély” I. JAVASLATTEVŐ tovább
Wenckheim kastély 2016 feb 04 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI    tovább
Bélmegyeri Fás-puszta növény és állatvilága 2016 feb 04 Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételéhez I. A javaslattevő adatai 1. A tovább
Folytatódik a „Földet a Gazdáknak” Program 2016 feb 03 Folytatódik a „Földet a gazdáknak!” Program A Békési Járási Hivatal tájékoztatja a Tisztelt tovább
Helyi Értéktár 2016 jan 27 HELYI ÉRTÉKEK BÉLMEGYEREN Bélmegyer Község Önkormányzata 1.061.000 Ft vissza nem térítendő tovább
Elfogadott Helyi Értékek 2016 jan 27 Bélmegyeri Fás-puszta növény és állatvilága Jelenlegi ismereteink szerint a Körös-Maros Nemzeti tovább
Kérdőív Bővebben a kérdőívről és a letölthető dokumentumokról: HELYI ÉRTÉKEK BÉLMEGYEREN A Bélmegyeri tovább

Oldalak