Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: 3 óra 56 perc

Mutatjuk, kik a polgármesterjelöltek Békés vármegye nagyobb településein

4 óra 32 perc
Békés vármegyében hat olyan város található, ahol 10 ezernél többen laknak, de több ezer lakosú település több is van. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján kigyűjtöttük, hogy ezeken a nagyobb településeken kik indulhatnak a polgármesteri székért.

Érzékenyítő előadást hallhattak a gyerekek a labdarúgó akadémián

5 óra 26 perc
A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének tagjai a Békéscsabai Labdarúgó Akadémián jártak. A gyerekeknek Ádász István egyesületi elnök tartott előadást.

Áramszünet lesz kedden a Tolnai utcában Békéscsabán

6 óra 20 perc
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. előre tervezett hálózati munkálatokat végez a kijelölt területen.

Szabó Magda regényének dramatizált változata Békéscsabán

7 óra 6 perc
Szabó Magda Az őz című regényének dramatizált változatát mutatják be május 8-án a Békéscsabai Jókai Színház stúdiószínházában Tege Antal rendezésében. Tege Antal - aki a műben két szerepet játszik is - elmondta, a darab korábban, egy pályázatra készült el, de akkor a koronajárvány-vírus miatt nem tudták a közönségnek bemutatni.

Herczeg Tamás: A különböző szűrővizsgálatok életet menthetnek!

7 óra 15 perc
A Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Békés Vármegyei Központi Kórház a napokban együttműködési megállapodást írt alá, amelynek a fő célja a népegészségügyi helyzet javítása és a szűréseken való részvétel népszerűsítése. Ezúttal egyebek mellett erről beszélgetett Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel a 7.Tv Aktuális című műsorában Kugyelka-Zámbori Eszter műsorvezető.

Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei

8 óra 24 perc
A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.

MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

9 óra 21 perc
Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Békés megye hírei - Híradó - 2024. 05. 06.

2024, május 6 - 19:00
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2024. 05. 06.

Szigorodik a termőföld művelésből való kivonása

2024, május 6 - 18:47
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, mellyel több agrártárgyú jogszabályt is módosítottak. Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára az ennek részeként változott termőföldvédelmi törvény művelésből való kivonásra vonatkozó új szabályait mutatja be.

70 év puzzle darabjai – Volent Kati kiállítása Gyulán

2024, május 6 - 17:53
Életmű kiállítása nyílt a gyulai születésű Volent Katinak az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az alkotó kerek születésnapja alkalmából tekint vissza 7 évtizedére, 70 év puzzle darabjai című tárlatán.

Könnyek és nevetés – anyák napja a Lencsési Nyugdíjas Klubban

2024, május 6 - 17:00
A Lencsési Nyugdíjas Klub hagyomány szerint a Lencsési Általános Iskola tanulóit, tanárait kéri fel, hogy műsort hozzanak anyák napjára. Az iskolások könnyeket és hatalmas mosolyokat csaltak ki a nyugdíjas hölgyekből, anyákból, nagy- és dédmamákból.

Szerdán ismét csökkennek az üzemanyagárak

2024, május 6 - 16:30
A Mol-csoport egy kiszivárgott levélben jelezte, hogy mostantól minden eddiginél gyakrabban változhat a benzin és a gázolaj ára – írta a Vezess.hu

Közel 70 kiállító várta a kilátogatókat a Gyulai Virágok Fesztiválján

2024, május 6 - 15:36
Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Gyulai Virágok Fesztiválját, amelyen közel hetven kiállító mutatta be különleges virágait. Szombaton és vasárnap a Béke sugárút és a Göndöcs-kert területe borult virágillatba.

Komolyan gondolták, hogy járművük nem jogosítvánnyal működik

2024, május 6 - 14:41
Közlekedési szabálysértés miatt két férfit állítanak bíróság elé a szarvasi rendőrök.

Sajt- és túrófesztivál – A tőgyek gyümölcsét ünnepelték Gyomaendrődön

2024, május 6 - 13:47
A gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál – amely kifejezetten a tejtermékek világát felvonultató mulatság – 25 éves múltra tekint vissza. És bár napközben az "illatok fesztiváljaként" jellemezhető, estére mindig a zenéé lesz a főszerep.

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

2024, május 6 - 12:54
Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít Magyarország Kormánya a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére. Az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói. A támogatás a második eleme a kormány által áprilisban indított, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó, három pillérből álló, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási konstrukciónak.     

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

2024, május 6 - 12:00
Pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás – többek között ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.

Hírek

Cím
2022 Novemberi Ovikrónika

Novemberi Ovikrónika

Ebben a szép őszi hónapban is szép élményekkel gazdagodtak…

2022 Októberi Ovikrónika

Tartalmas és sűrű programunk volt az oviban 2022 októberében. A Népmese napja alkalmából nem…

Meghívó

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megbízásából tisztelettel meghívom Önt a A KAP szabályozásával…

2022 Szeptemberi Ovikrónika

Megkezdődött egy új nevelési év. Kis ovisaink örömmel üdvözölték újra egymást. Sajnos kis…

Hulladékudvar ünnepi nyitvatartási rendje

Pályázatok

Népszámlálás, 2022: Feleljünk, egymásért!

Javában zajlik a népszámlálás internetes önkitöltési szakasza.…

Hirdetmény

ÉRTESÍTÉS

Tüzifa tájékoztató 2022

Értesítés

Értesítem a lakosságot, hogy a szociális…

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk Bélmegyer lakosságát, hogy hétfőn és pénteken 14:…

Oldalak